Élet-Stílus

3 kilométeren keresztül követte gazdája szagát

Zander, a hétéves husky azután szökött meg otthonról, hogy gazdáját több napra kórházba vitték.

John Dolant, Zander gazdáját egy bőrbetegség miatt tartották megfigyelés alatt, több napig kórházban. A férfi érthető okokból oda nem vihette magával kedvencét, a 7 éves Zandert, akit 5 éve az éhenhalástól mentett meg.

A kutya napokig csak szűkölt és vonyított, végül megszökött az otthonuk udvaráról, és 2 mérföldön, vagyis több mint 3 kilométeren keresztül követte gazdája szagát. Egészen a kórházig. Zander a kalandtúra közben átvágott egy zsúfolt parkolón, egy négysávos autóúton, sőt még egy folyón is, de végül épségben megérkezett a New York-i Good Samaritan orvosi központhoz.

A férfi felesége a CBS News amerikai hírcsatornának elmondta, a kutyán a szökés előtt néhány nappal is látszott, hogy szomorú: „Nem evett, csak feküdt összegömbölyödve, és a szeme olyan volt, mintha könnyes lenne.”

A szakemberek szerint Zander nagy útja a kórházig (ahol azt megelőzően még sosem járt) nem csupán annak köszönhető, hogy a kutyák szaglása sokkal fejlettebb az embernél. „Néha előfordul, hogy a kutya és a gazdája között természetfeletti kötelék jön létre, olyan amit nem lehet megmagyarázni. Valószínűleg a huskyt is inkább a hatodik érzéke segítette, mintsem a szagnyomok” – állítja a szakember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik