Élet-Stílus

Nő lett a közép-európai sommelier bajnok

bor (bor, )
bor (bor, )

Az egyetlen női induló, a román Ilulia Scavo nyerte az első alkalommal megrendezett profi Közép-európai Sommelier Bajnokságot Dunakilitin.

A 14 versenyző közül egy cseh, egy lengyel és a román jutott a hétfői fináléba, miután az elődöntőben két feladatcsoporttal sikeresen megbirkóztak. Előbb 25 kérdésből álló tesztet töltöttek ki és két bort jellemeztek írásban, majd két párlatot kellett felismerniük. A második feladatot egy bor dekantálása jelentette – mondta el Rigler Zsolt, a versenyt a Magyar Sommelier Szövetséggel közösen megrendező Soproni Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A döntőben pezsgőt kínáltak, egy adott ételsorhoz komplett italsort ajánlottak, hibás borlapot javítottak ki, három bort és öt párlatot kellett felismerniük illat- és ízjegyek alapján, majd egy vörösbor dekantálása és felszolgálása következett. A verseny közös “meglepetésfeladattal” zárult: úgy kellett 13 felé minél egyenletesebben széttölteni egy másfél literes magnum pezsgő tartalmát, hogy ha a versenyző továbblépett, már nem térhetett vissza az elhagyott pohárhoz.

A nemzetközi zsűri elnöke Káli Ildikó, a Magyar Sommelier Szövetség elnöke volt, és a rendezvény arra is lehetőséget kínált, hogy az indulók megismerkedjenek az Észak-Dunántúl ízeivel, legyen szó borról vagy ételekről.

A versenyen és a kísérő rendezvényeken tizenhét magyar borászat legszebb boraival ismerkedhettek meg a versenyzők (és az érdeklődő közönség), és a sommelier-csapat pedig látogatást tett egyebek mellett a pannonhalmi apátságban, különös figyelmet fordítva annak pincészetére.

A szervező közölte, a kedvező visszajelzések alapján felmerült, hogy a jövőben ismét megrendezik a viadalt. Erre azonban legkorábban 2014-ben kerülhet sor, már csak azért is, mert jövőre az Európa- és a világbajnokságra figyel majd a sommelier szakma színe java.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik