Élet-Stílus

100-nál is több orgazmusa van egy nap

szex (szex)
szex (szex)

Az Atlantában élő Rachel első gyermeke születése óta szenved a szokatlan betegségben.

Állandó szexuális izgalom szindróma: így hívják azt a betegséget, amiben Rachel is szenved. Ritka betegség, az egész világon csupán néhány ezer embert érint. Főleg középkorú nőket, akiknél – a feltételezések szerint – valamilyen trauma váltotta ki a betegséget. Más szakemberek inkább a megvadult hormonokat hibáztatják, egy biztos, a betegség, ami igazi vadmacskát csinál a nőkből, feleannyira sem kellemes, mint első látásra tűnhet.

Az orvosok úgy definiálják a szindrómát, mint a nemi szervek (beleértve a melleket is) állandó és spontán izgalmi állapotba kerülése, ami történhet orgazmussal vagy anélkül. Rachel esetében általában orgazmussal jár, és az első gyermekük születése után diagnosztizálták.

„Ha nem lenne kellő önuralmam, akkor az utcára sem mernék kimenni. De ma már megtanultam kontrollálni a betegségemet, annak ellenére, hogy naponta legalább százszor ‘begerjedek’. Még az egyszerű házimunka is képtelenségnek tűnik, pláne azok, ahol vibráció is van (porszívózás, mosás például), ilyenkor összeszorítom a fogam, és megpróbálok tudomást se venni a dologról, vagy feltűnés nélkül félrevonulok a mosdóba, és segítek magamon.”

Bár sok férfi örülne, ha párja gyakorlatilag a nap 24 órájában készen lenne egy együttlétre, Rachel férje elmondja, a helyzet korántsem ilyen egyszerű. „Csak addig vonzó egy ilyen dolog, amíg meg nem tapasztalod az árnyoldalait. Egy idő után ugyanis fizikai képtelenség kielégíteni valakit, aki ebben a szindrómában szenved, annyiszor, ahányszor hangulatba jön.”

Rachelt is komolyan megviselte, hogy nyilvánvalóan több szexre van szüksége, mint párjának. „A kezdeti időszakban folyton azért sírtam, mert azt hittem, nem kíván engem, nem voltam könnyű eset” – meséli.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik