oltás ()
Élet-Stílus

Nem vesszük komolyan az influenzát

Az ÁNTSZ szerint az influenza elleni védőoltás megítélése a magyar lakosság körében nem megfelelő. Ócsai Lajos járványügyi főosztályvezető az ÁNTSZ legfrissebb videójában kiemelte: az influenza nagyon súlyos betegség is lehet, és soha nem lehet tudni, hogy mikor, ki, milyen komoly megbetegedésen fog átesni. A megelőzés leghatékonyabb módja a védőoltás.

Magyarországon a lakosság 13 százalékának – a krónikus betegeknek és a 65 éven felettieknek – ingyen adják az oltóanyagot. A patikákban a világ összes gyártójának oltóanyaga hozzáférhető 2 ezer és 4 ezer forint közötti áron – hangsúlyozta a szakember.

Ócsai Lajos arra is kitért, hogy a gyerekek szervezete féléves korig nem reagál a vakcinára, az influenzavírust azonban már ekkor elkaphatják. Őket úgy lehet beoltani, ha az anyát a terhesség második, harmadik harmadában beoltják, így az ellenanyag bekerül a csecsemő szervezetébe is, és féléves koráig megvédi a fertőzéstől. Az ennél idősebb, de legfeljebb hároméves gyerekek számára pedig már van védőoltás.

Az ÁNTSZ csütörtöki tájékoztatása szerint október második felétől lesznek elérhetők azok az influenza elleni vakcinák, amelyeket a rizikócsoportba tartozók ingyen kaphatnak meg. A nem ingyenes oltóanyagok közül pedig már van olyan, amelyet meg lehet vásárolni a gyógyszertárakban.

Az előttünk álló szezonban 1,3 millió térítésmentes oltóanyag áll a rizikócsoportokba tartozók rendelkezésére, és egy új oltóanyagnak köszönhetően a vérzékenységben szenvedők is kaphatnak influenza elleni ingyenes védőoltást – tették hozzá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.