Élet-Stílus

Tusfürdő túléléshez

Azokon a napokon, amikor semmi sem kerek, csak ez a tusfürdő segíthet.

Pusztítóan meleg pénteki nap volt. A levegő nem mozdult, a hőmérő ma már nem létező higanyszála karcolta a negyven fokot. A helyzetet súlyosbította, hogy munka után még be kellett vásárolnom a hétvégi grillezéshez. Fölcekkerezve, félholtan érkeztem meg hegyvidéki otthonomba. Minden porcikám oxigénmolekulák és egy hűsítő zuhany után rimánkodott.

A fürdőkádba vetettem elgyötört testemet, és úgy gondoltam, a megváltáshoz hasonlatos élményt megkoronázom a vadiúj tusfürdőmmel, amit egy kolléganőmtől kaptam. Sajna, a katarzis azonban elmaradt. Élénkítő, citrusos, habkönnyű illatra vágytam volna a hőségben, ám ehelyett nehéz, émelyítő virágfelhő vett körül. Pont olyan, mint amit anno anyukám kedvenc Vanderbilt parfümje árasztott. Még a folyadék lila színe is az említett parfüm üvegére emlékeztetett.

Ez nem jött be – gondoltam, és a terméket a fürdőszobaszekrény mélyére rejtettem. Másnap sürgősen beszereztem egy flakonnal a kedvenc, jól bevált grapefruitos csodafürdetőmből, és pörögtem tovább, bele a nyárba.

Mire észbe kaptam, vége volt az augusztus 20-i tűzijátéknak, és menthetetlenül ősz lett. Ködös reggelek, hosszú árnyékok, didergős esték. Egy évszak, amely csak arra jó, hogy megtanuljuk értékelni a múlt dolgait.

Szeptember volt, péntek, szakadt az eső, és munka után még be kellett vásárolnom a hétvégi sütés-főzéshez. Felpakolva, hullafáradtan vánszorogtam haza. A busz persze elment előttem, az ernyőmre pedig végső csapást mért a szél. Mire hazavergődtem, csapzott porhüvelyem semmi másra nem vágyott, mint egy illatos, forró fürdőre.

A kedvenc tusfürdőm viszont elfogyott. Hiába, vannak napok, amikor semmi sem kerek – gondoltam, és sóhajtva nyúltam a szekrényben árválkodó lila flakonért. Behuppantam a kádba, fölpattintottam a tetőt, és akkor valami káprázatos dolog történt. Rá kellett ébrednem, hogy pontosan erre volt szükségem. Valósággal habzsolták az érzékszerveim a krémesen lila, dús, violaillatot árasztó tusfürdőt. Megnyugtatott, kényeztetett, megvigasztalt. Pont mint egy biztonságot árasztó, óvó anyai ölelés.

Hideg napok jönnek. Sok-sok ilyen élményre lesz szükségem a túléléshez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik