Élet-Stílus

Az étcsoki jó a szívnek

csoki (csokoládé, )
csoki (csokoládé, )

A szívelégtelenség is javul a fekete csoki hatására.

Nem véletlen, hogy a csokoládé az egyik legősibb gyógyszerünk: bizonyos fajtái gazdagon tartalmaznak antioxidánsokat, ami köztudottan a rákos megbetegedések és a gyulladások egyik nagy ellensége, ráadásul sok benne az olyan anyag is, melynek hatására boldogsághormon szabadul fel a testünkben, így javítja a közérzetünket és a hangulatunkat is.

Egy nemzetközi tanulmány a fekete csokoládénak most egy újabb gyógyhatását mutatta ki: eszerint a kedvelt édesség a szívelégtelenség kezelését is segíti.

Bár a kardiológia fejlődésének köszönhetően, ma azokat is sikerül megmenteni, akik heveny szívinfarktusban szenvednek, a betegek egy részénél a szívizom erejének és teljesítményének csökkenése miatt keringési elégtelenség alakul ki. A tudósok 20 önként jelentkező, ilyen enyhe szívelégtelenségben szenvedő beteget vizsgáltak, akiket optimális gyógyszeres kezelés mellett 70%-os étcsokoládéval is kezeltek.

A betegeket két csoportra osztották és míg az egyik csoport rendes étcsokit kapott, a másik olyan „álcsokit”, amiben semmi nem volt a kakaóbab kedvező alkotóanyagaiból. A kutatók eközben mérték az ütőerek tágulékonyságát, a vér alvadékonyságát. Kiderült, hogy az étcsoki tágította az ereket és csökkentette a vérlemezkék összetapadó képességét, szemben az álcsokival.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik