Élet-Stílus

Ettől a hangtól biztosan falra mászunk

tenger (naplemente, )
tenger (naplemente, )

Elkészült a lista, ami azokat a zajokat tartalmazza, amit a legjobban, illetve a legkevésbé szeretünk.

A pozitív lista első helyén – Nagy-Britanniában legalábbis – a hullámverés áll, amit az ablakpárkányon kopogó esőcseppek hangja követ a sorban. Az utóbbi természetesen akkor a legkellemesebb, ha a biztonságos, meleg otthonból hallgathatjuk, csakúgy, mint a lista harmadik helyezettjét, a csizmák alatt megcsikorduló hó hangját.

Annak ellenére, hogy erre sajnos a legritkább esetben kerülhet sor – egész pontosan arra, hogy zárt térből a hó ropogását hallgassuk – sok embernek mégis nagy kedvence. De sokan szeretik még a babakacajt, a madárcsicsergést, a macskadorombolást és a tábortűz pattogását is.

A pozitív lista mellett a britek elkészítették a negatív listát is, aminek legtetején a nagy klasszikus, a táblán csikorgó köröm áll. Ezt a hányás, valamint az autóriasztók visítása követi a sorban. A negyedik legidegesítőbb hang a fogorvosi fúrók zaja, amit a köpésé követ. A briteket ezek mellett a teli torokból üvöltő csecsemő, a teli szájas beszéd és a fogcsikorgatás is irritálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik