Élet-Stílus

Törvény tiltaná a verést

Gyermekbantalmazas(960x640)(1).jpg (gyerekbántalmazás)
Gyermekbantalmazas(960x640)(1).jpg (gyerekbántalmazás)

Megreformálnák a gyereknevelést Kanadában: nemsokára törvény tilthatja, hogy a szülő megverje a gyermekét.

A verés, mint nevelési módszer ellen Joan Durant, a Manitoba Egyetem egyik orvosa emelt szót az egyik legnevesebb orvosi szaklapban megjelent cikkével. A szakember azt javasolja az ország vezetésének, hogy azonnali hatállyal szüntesse meg az immár 120 éves „verési jogot”, ami lehetővé teszi, hogy a szülők – amennyiben arra szükséget éreznek – testi fenyítéssel fegyelmezzék gyermeküket.

A szakember cikkében idézi azokat a már 20 éve folyamatosan megjelenő tanulmányokat, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy a verés komolyan befolyásolhatja a gyerek testi és lelki fejlődését. Bizonyítható, hogy a rendszeresen megvert gyerekeknek nagyobb az esélyük a depresszióra, az agresszív viselkedésre és arra, hogy maguk is bántalmazókká váljanak. A cikk kitér arra is, hogy világszerte több mint 30 országban – így Ausztriában, Új-Zélandon és Svédországban is – épp ezek miatt már jó ideje megtiltották a fizikai erőszakot, mint nevelési módszert.

A gyerekverés egyébként nemcsak Kanadában, hanem Amerikában is óriási feszültségeket okoz. Az Egyesült Államokban egy erre vonatkozó felmérés szerint az anyák 70 százalékával előfordult már, hogy megütötte a gyermekét, és a szakemberek azt gyanítják, sokan vannak azok, akiknek családjában egy-egy pofon rendszeres fegyelmező eszköz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik