Élet-Stílus

6 évig szenvedett egy csípéstől

A brit asszony kálváriája egy parkbeli sétával kezdődött.

„Sötét volt, szinte semmit sem láttunk. Éreztem, hogy valami megcsípett, de mire kiértünk a fényre, már csak a csípés helye volt meg. Egy hatalmas piros kiütés, aminek a közepe sötétebb, a széle világosabb volt” – meséli a 41 éves Rebecca Lane, aki még azon a héten orvoshoz ment.

A doktor akkor azt mondta a nőnek, hogy nincs oka aggódni, mert csak gombás fertőzése van, és a kiütés is csakhamar elmúlt. Csakhogy néhány hét múlva Rebeccát egy sor titokzatos tünet kezdte kínozni: fejfájások, hányinger, feledékenység. Kezdetben. Mint mondja, ezek a tünetek még az elviselhetőbb kategóriába tartoztak: ebben az időben nyitott boltot, nevelte gyermekét és boldog kapcsolatban élt párjával, Justinnal.


 

A tünetei miatt orvostól orvosig járt, nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy valami nincs rendben vele, de a tesztek mindannyiszor negatívan jöttek vissza, a nő pedig egy idő után attól kezdett rettegni, hogy az orvosok elnéznek valamit. „A legrosszabb mégis a zavartság volt: olyan alapdolgokat felejtettem el, hogy hogyan nyílik az ablak, vagy melyik lábbal kell beszállni az autóba.”

Honnan lehet felismerni a Lyme-kórt?
– a kullancsok által terjesztett Borrelia burgdorferi baktérium terjeszti
– az egyik legjellegzetesebb tünete a csípés körül megjelenő, legalább 5 centi átmérőjű bőrpír
– lappangási ideje néhány naptól 3 hónapig terjed
– gyakran okoz idegrendszeri panaszokat, agyhártya- és agyvelőgyulladást
– viszonylag gyakori a szemmozgató izmok károsodása
– fejfájást, hányást, arczsibbadást, bénulást
– a fertőzés gyógyítására négyféle antibiotikumcsalád használható

A csípést követő negyedik évben az események felgyorsultak, a nő elviselhetetlen fejfájástól és ismeretlen hányásrohamoktól szenvedett, már szinte biztos volt benne, hogy meg fog halni. Ekkor egy sokadik orvos, aki a kórházba érkezését követően megvizsgálta, kullancscsípés által okozott Lyme-kórra kezdett gyanakodni, és a Trópusi Betegségek Kórházába küldte a nőt, ahol azonnal megerősítették a diagnózist. Még így, ennyi év után is sikeresen meg tudták gyógyítani, igaz, a felépülése is évekbe telik, még hat évvel a csípés után is vannak fájdalmai.

A parkban, ahol Rebeccát megcsípte a kullancs azon az estén, ma már táblák figyelmeztetnek a Lyme-kór veszélyére. „Bárcsak így lett volna 6 évvel ezelőtt is, megspóroltak volna nekem néhány évnyi szenvedést” – teszi hozzá mosolyogva, majd elárulja, hogy néhány hét múlva éppen ebben a parkban mondja ki a boldogító igent Justinnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik