Élet-Stílus

Már riasztó a parlagfű

parlagfu(960x640)(2).jpg (parlagfű)
parlagfu(960x640)(2).jpg (parlagfű)

Az allergiások mindenképp keressék fel kezelőorvosukat és kezdjék el szedni a javasolt gyógyszereiket, ha még nem tették meg.

Csupán néhány nap maradt felkészülni a csúcsidőszakra – hívja fel a parlagfűre érzékenyek figyelmét az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). A parlagfű pollenkoncentrációja az elmúlt hetekben az egész ország területén folyamatosan emelkedett már, mostanra azonban több térségben elérte az első, illetve másodfokú riasztási szintet is.

Az ÁNTSZ csütörtökön Facebook-oldalán figyelmeztetett, hogy Nyíregyháza környékén már a második (vörös) riasztási fokozat van érvényben, emellett elsőfokú (piros) riasztást vezettek be Szolnok környékén és Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megyéket érintően, a Duna alsó szakasza mentén.

A szakemberek megjegyezték, hogy a grafikus ábrázolás egy-egy térség átlagos pollenhelyzetének megítéléséhez segítség, ettől függetlenül elképzelhető, hogy egy parlagfüves terület mellett elsétálva a megadott jelzés szerinti terhelésnek a többszöröse érheti a szervezetet. Emellett fontos szerep jut az időjárásnak is: egy csapadékos időszakot követően például pollenből is kevesebb van a levegőben.

9 fokú színskála jelzi, mekkora a veszély:

A szakemberek a színek sötétítésével jelzik, hogy egy adott terület mennyire veszélyes a pollenre érzékenyek számára.

fehér – azt jelzi, hogy a levegőben nincs pollen
zöld – elsőfokú figyelmeztetés
narancs – másodfokú figyelmeztetés
piros – elsőfokú riasztás
vörös – másodfokú riasztás
bordó – harmadfokú riasztás
sötétbordó – negyedfokú riasztás
f
ekete – ötödfokú
ambrózia – extrém magas

Ajánlott videó

Olvasói sztorik