Élet-Stílus

Még a karján is köröm nő

korhaz(2)(960x640)(3).jpg (kórház, )
korhaz(2)(960x640)(3).jpg (kórház, )

Egyelőre senki sem tudja, hogy milyen kór támadta meg a fiatal jogászhallgató szervezetét.

Még az orvosai is csak találgatják, hogy milyen betegség támadhatta meg a 28 éves, Shanyna Isomot. Az addig teljesen egészséges lány élete egy szempillantás alatt változott meg, amikor első éves egyetemistaként allergiás rohamot kapott, arra pedig kezelésként szteroidot.

Néhány órával a szteroidkúra után a fiatal lány egész teste viszketni kezdett, ezután a lábát és a karját fekete kiütések lepték el. Az orvosok az ekcémától kezdve a komoly fertőzésekig mindennel kezelték a lányt, akinek az állapota nem hogy javult volna, de még romlott is. Mivel a szőrtüszői egyenként 12-szer több bőrsejtet termelnek, mint egy átlagos emberé, ezért szőr helyett emberi köröm kezdett nőni a karján, a lábán és a haja helyett is.

Shanyna egyelőre az egyetlen, akit ezzel a betegséggel kezelnek, épp ezért ő is és szerettei csak remélhetik, hogy az orvosok minél hamarabb megtalálják majd a megoldást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik