Élet-Stílus

Biciklivel ment Londonba

60 ezer kilométert tekert, miközben legalább 16 országon keresztül biciklizett.

Az 57 éves kínai farmer, Chen Guanming célja az volt, hogy mindenkihez eljuttassa az olimpia szellemét. Még azokhoz is, akikhez egyébként nem jutna el, vagy azért, mert háborús övezetben, vagy azért, mert szegénységben élnek.

A férfi önként vállalta, hogy extrém körülmények között, beleértve a magas hegyeket, völgyeket, áradásokat és extrém hőmérsékletben kerekezzen olyan országokon keresztül, amilyen Pakisztán, Afganisztán és Irán. Az ötlet egyébként még 2008-ban született meg a fejében, amikor látta, hogy a pekingi olimpia záróceremóniáján London polgármestere, Boris Johnson átveszi az olimpiai lángot a Madárfészek stadionban.

Az út végére a férfi útlevelében legalább egy tucat pecsét gyűlt össze, ami az utókornak is jelzi majd, milyen kalandos útvonalon haladt Londonba. Mianmarba például nem kapott beutazási engedélyt, ezért az országot megkerülve, Tibeten keresztül kellett tekernie. Ezt követően, amikor elérte Törökországot, Afganisztán és Iránt, a hóval kellett megküzdenie.

Chen végül július 6-án érkezett meg Londonba, a BBC tudósítójának pedig azt mondta, nagyon szereti az angol fővárost. „Azért jöttem ilyen nagy úton ide, hogy eközben az egész világnak megtanítsam, hogy adják magukat bátran át az olimpiának.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik