Élet-Stílus

Veszélyes anyag van a dezodorokban

A parabén nevű kozmetikai tartósítószer összefüggésben állhat a mellrákkal.

A Reading Egyetem kutatói elismerik, hogy a betegség kialakulását sok egyéb – többek között öröklött, életmódbeli és környezeti – tényező befolyásolja, ám ennek ellenére arra gyanakszanak, hogy a kozmetikumok kémiai vegyületei is fontos szerepet játszhatnak benne.

Így például a parabén is, amelyről már évtizedek óta próbálják bebizonyítani, hogy szerepe van a mellrák kialakulásában, ám az eredmények eddig nem voltak meggyőzőek. A legújabb vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy a tartósítószer kimutatható a mellrákkal diagnosztizált nők szövetmintáiból. A Reading Egyetemen 2005 és 2008 között végzett vizsgálat során olyan nők szövetmintáit tanulmányozták, akiknek el kellett távolítani a mellét.

A vizsgált 40 nőtől egyenként 4 szövetmintát vettek: a minták 99%-ában ki tudtak mutatni egyféle parabént, de 60%-nál egyszerre többfélét is találtak. A kutatók egyelőre ennek ellenére sem állítják, hogy a tartósítószer és a mellrák között ok-okozati összefüggés lenne, ám a minták további vizsgálatokat tesznek szükségessé.

Mire használják a parabént?

A kozmetikai ipar egyik legnépszerűbb tartósítószerét azért használják, mert hatékony baktérium és gombaölő, az előállítási költsége olcsó, ráadásul a bőr is jól tolerálja. Gondot az okozhat, hogy az anyag felhalmozódik a szövetekben, és növelheti az UV-B okozta károsodást, emellett megbonthatja a szervezet hormonháztartásának egyensúlyát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik