Élet-Stílus

Roburral mennek az olimpiára

robur olimpia (robur, olimpia 2012, )
robur olimpia (robur, olimpia 2012, )

A különleges expedíciónak a 2012-es londoni már a harmadik olimpiája.

Szombaton a Közlekedési Múzeum elől indult útnak az a különleges expedíció, aminek egyik főszereplője az az eredeti, 24 éves, az egykori Kelet-Németországban gyártott Robur, amit készítői erre a különleges alkalomra alakítottak át. Ennek megfelelően a négykerék-meghajtásos, felezős, terepre is alkalmas eredeti Robur-dízelmotorral szerelt buszba bekerült 4+1 fekvőhely is.

A mostani Észak-Európa túrával egybekötött olimpiai expedíción Balázs Ottón kívül részt vesz még Waszlavik Gazember László, Bánlaki Tasnád, Bujdosó Attila és Jármi Zsolt is. Terveik szerint a másfél hónapos kaland során keresztülmennek Ausztrián, Németországon és Luxemburgon, hogy aztán Franciaországon keresztül eljussanak Londonba, ahonnan az olimpiát követően Észak-Írországba és Írországba mennek tovább.


A képre kattintva galéria nyílik!Fotó: Kummer János

Balázs Ottó a Hír24-nek elmondta, hogy az ötlet még 2000-ben pattant ki a fejéből, amikor katona volt. Legjobb barátjával akkor tartottak egy kis közvélemény-kutatást arról, vajon melyik a valaha volt legcsúnyább szocialista jármű, amin végül elsöprő fölénnyel a Robur győzedelmeskedett. Ottó – akit saját bevallása szerint a 70-es évekbeli külső, a tágas utastér és a jármű könnyen szerelhetősége fogott meg – elhatározta, hogy amint lehet vásárol egyet.

A BKV-sofőrként dolgozó Ottónak erre 2004-ig kellett várnia: ekkor bukkant ugyanis Debrecenben egy jó állapotban lévő példányra. Miután megvette, első dolga volt, hogy a járó motor mellől felhívja legjobb barátját és tájékoztassa, hogy ezzel mennek az athéni olimpiára.

Azóta a Robur-expedíciók mondhatni hagyománnyá váltak: Athén után Ottó és csapata 17-szer járta meg Erdélyt és a busszal jutottak ki a pekingi olimpiára is. Az a három és fél hónapos túra olyan tájakon keresztül, mint a Góbi-sivatag, az Altaj-hegység vagy épp Kazahsztán, élete egyik meghatározó élménye volt.


A képre kattintva galéria nyílik! – Fotó: Kummer János

Még akkor is, ha nehézségek mindig vannak. Ottó szerint egy ilyen – olykor több hónapig is eltartó – kalandban a legnagyobb kihívást az összezártság jelenti, de biztos benne, hogy nekik ez sem jelent majd akadályt.

És bár a legfőbb cél, ami a szemük előtt lebeg, most London és persze az, hogy együtt szurkoljanak a kilátogató magyarokkal a férfi vízilabdázóknak, a kézilabdázóknak és a vívóknak is, emellett van egy dédelgetett álmuk is. Méghozzá az, hogy a 4 év múlva esedékes Rio de Janeiro-i olimpiára egy föld körüli út során érkezzenek meg. Amit természetesen szintén a Roburral teljesítenek majd.

Az expedícióról bővebben ide kattintva olvashat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik