Élet-Stílus

Szerettünk előbb támad, mint egy idegen

családon belüli erőszak (erőszak)
családon belüli erőszak (erőszak)

Annak, hogy a pécsi gyilkossághoz hasonló történjen a közeljövőben, hihetetlenül kicsi az esélye.

A fiatal pszichológusnő tragikus sorsa amellett, hogy felszította a kedélyeket a halálbüntetést illetően, újra ráirányította a figyelmet a védekezés és egyáltalán, az önvédelem fontosságára azzal, hogy megingatta a lakosság egy részének közbiztonságba vetett hitét.

A védekezési lehetőségek gyakorlatilag kimeríthetetlenek, hiszen a riasztóspray-től elkezdve az önvédelmi boxeren keresztül a telefonos alkalmazásokig sok minden a rendelkezésünkre áll, hogy bebiztosítsuk magunkat. Szerencsére a helyzet egyáltalán nem olyan súlyos, hogy most mindenkinek az legyen az első dolga, hogy beszerezze ezeket, ha biztonságban szeretné magát érezni. Az ugyanis, ami Bándy Katával történt, vagyis, hogy valakit a nyílt utcán támadjon meg egy teljesen ismeretlen, hihetetlenül ritka – mondta el a Hír24-nek Tóth Györgyi, a NANE Egyesület (Nők A Nőkért Az Erőszak Ellen) munkatársa.

Velünk is megtörténhet?

Tóth Györgyi szerint a lakosság egy része egy ilyen esemény után hajlamos azt érezni, hogy egy hasonló szörnyűség bármikor, bárkivel előfordulhat. Pedig, mint mondja, erre nagyon kicsi az esély, viszont annak, hogy egy nőt saját partnere támadjon – vagy szélsőséges esetben – öljön meg, már jóval nagyobb. A statisztikák szerint hetente legalább 1-2 nő esik áldozatul erőszakos párjának, és annak is folyamatosan nő a valószínűsége, hogy valaki egy erőszakos partner mellett kössön ki.

Lányos nevelés, áldozattá nevelés

Tóth Györgyi szerint a szülők felelőssége is nagy abban, hogy a lányok nagy része azt sem tudja, hogyan védekezzen ilyen helyzetben. Véleménye szerint a „lányossá” nevelés gyakorlatilag egyet jelent az áldozattá neveléssel: a szülők azt várják a lányuktól, hogy csinosak, kedvesek, nyugodtak legyenek, és így is viselkedjenek már kisgyerek koruktól, amibe nem fér bele, hogy szükség esetén határozottan lépjenek fel, és kiálljanak saját magukért.

A szakértő úgy véli, épp ezért a támadások kivédésének az egyik legjobb módja egy olyan speciális önvédelmi képzés, ahol a nőket nem csak az őket érő támadásokra készítik fel, de segítenek nekik legyőzni magukban ezt az évek óta alakuló pszichológiai akadályt is.

A saját dolgunkat nehezítjük?

Tóth Györgyi szerint a Bándy Kata esetéhez hasonló támadások az esetek többségében olyan nők ellen irányulnak, akik nincsenek tudatában a környezetüknek, vagy azért, mert zenét hallgatnak, vagy mert nincs helyismeretük, de vonzó célpontnak számíthat az is, aki nehezen tud elszaladni: a szexis öltözék – például a magas sarkú cipő vagy a miniszoknya – ilyen esetben mind a támadó malmára hajtja a vizet.

A szakértő azt tanácsolja, hogy aki előre tudja, hogy olyan útvonalon megy, ahol erre szükség lehet, még indulás előtt öltözzön át és húzzon kényelmes cipőt. Nagyon fontos szerep jut a segítségkérésnek is: tapasztalat, hogy az emberek csak ritkán avatkoznak közbe – vagy vesznek tudomást – olyan helyzetről, amiben az áldozat azt kiabálja, hogy „Segítség!”. Nagyobb eséllyel néznek ki az ablakon, ha azt hallják, hogy „Tűz van!”, mert az emberek többsége félti a saját ingatlanját.

Pánikgomb és őrangyal-alkalmazás

A hagyományosnak számító önvédelmi módszerek mellett ma már szükség esetén a mobiltelefonunkat is csatasorba állíthatjuk. Több olyan, okostelefonra készült, ingyenes alkalmazás is elérhető – az Android és az iPhone felhasználóknak is – ami a biztonságos hazaérkezést célozza.

Például a Walk me home nevű „őrangyal” alkalmazás, ami tulajdonképpen automatikus SMS üzenetekkel és GPS koordinátákkal operál. Egy egyszerű regisztráció után, ahol megadtuk a nevünk, a telefonszámunk és az e-mail címünk, kiválasztjuk az őrangyalokat (szabadon választott telefonszámok), akiknek a program SMS-ben automatikusan elküldi a kiindulási pontunkat, azt, hogy mennyi idő alatt tervezünk onnan hazaérni, valamint egy online térkép linkjét, ahol élőben követheti a megtett útvonalat, és riaszthat, ha valamiért nem érnénk a célig.

Léteznek azonban ennél egyszerűbb, úgynevezett „pánikgomb” alkalmazások is, amik azzal zavarhatják össze a támadót, hogy hirtelen nagy zajt keltenek.

Ha önvédelmi fogásokra kíváncsi, akkor ide és ide kattintson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik