Élet-Stílus

Meddig érdemes várni az első szexre?

szerelem (szex )
szerelem (szex )

A szakemberek szerint minden attól függ, mit várunk attól a bizonyos kapcsolattól.

Azoknak, akik biztosra szeretnének menni és ezért a különféle, megbízhatónak hitt párkapcsolati tanácsadókat bújják, rossz hír, hogy erre nincs biztos válasz. Így ugyanakkora butaság készpénznek venni a „ha megvan a kémia, akkor már az első alkalommal” – jellegű tanácsokat, mint a „legalább 6 randinak el kell telnie…” kezdetűeket.

A Brigham Young University kutatói szerint ebben a témakörben nincs biztos recept: mindenkinek saját magának kell eldöntenie, hogy mit szeretne az adott kapcsolattól. Azok, akik nem szeretnének semmilyen hosszú távú dologba bonyolódni, hajlamosabbak, már az első estén feltérképezni a másik rejtett képességeit, míg azok, akik inkább tartós kapcsolatban gondolkodnak, inkább várnak, hogy legyen idejük legalább egy kicsit megismerni az illetőt, akivel intim viszonyt kezdenek.

A statisztikák egyébként azt mutatják, hogy az idő előrehaladtával a párkeresők egyre óvatosabbá válnak: míg a húszas éveik elején, végén járó randizók hajlamosabbak már rögtön az első éjszakán ágyba bújni, addig a 30-on túliak már óvatoskodnak. A briteknél például a nőknek csupán 34%-a adja be a derekát az első éjszakán. Amerikában ennél valamivel lazábban kezelik a dolgokat: ott a nők 44%-a szexel már az első randin. Arról azonban nincs hír, hogy a felmérésben szereplő nők kapcsolatai az első alkalom után milyen hosszúnak bizonyultak.

Bár a várakozást ma már egyre többen utasítják vissza, a szakemberek mégis azt javasolják, hogy a párkeresők gondolják újra a dolgot: az a férfi vagy nő ugyanis, aki képtelen egy-két esetleg három alkalomnál tovább várni az intim együttlétre, nem biztos, hogy képes hosszú távon elköteleződni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik