Élet-Stílus

Riasztó betegség: emberek, akiknek a saját testüktől kell félniük

Bejárta a világsajtót annak az angol fiatalasszonynak az esete, akinek amputált lába helyén újranőtt egy nagytömegű csonk.

A Daily Mirror mutatta be a 36 éves brit Mandy Sellars esetét, aki egy ritka veleszületett betegségben, a Protheusz-szindrómában szenved. Az egyébként törékeny, vékony testalkatú nő testsúlya a száz kilót is meghaladja, mivel a lábai évek óta folyamatosan nőnek, formátlanná, nagy átmérőjűvé, de az eredeti funkcióra egyre alkalmatlanabbá lettek, irdatlan, 30 kilót is elérő tömegük miatt.

Mandy járóképtelenné vált, kerekesszékbe kényszerült, de a betegsége még ezután is újabb szenvedéseket tartogatott a számára. A szíve nehezen bírja a túlnőtt testrészek súlyát, a kialakult keringési elégtelenség miatt az egyik lábában vérmérgezés kezdődött. Néhány évvel ezelőtt emiatt amputálni kellett a bal lábát, helyette műlábat kapott. A megkönnyebbülés átmenetinek bizonyult, mivel nem egészen két évvel a műtét után az amputált láb csonkjának szövetei újra növekedésbe, burjánzásba kezdtek, egy óriásdaganat alakult ki a lába helyén.

 

“Reméltem, hogy az operáció stabilizálja az állapotom, de a szívem mélyén tudtam, hogy újra elkezd majd nőni. Rögtön a csonknál kezdett vastagodni, egyre nehezebben tudtam felvenni a műlábam. Aztán annyira nehéz lett a dagadt csonk, hogy eltört a műláb, mikor ráálltam” – számolt be Mandy Sellars a Daily Mirror hasábjain. Az interjúból kiderült, hogy ez a szerencsétlen sorsú beteg egy kivételesen nagy lelkierejű ember, aki hősiesen hárítja el a sajnálatot magától: “Nem hagyom, hogy letörjön a dolog. Elhatároztam, hogy annyira önálló maradok, amennyire csak lehet, és küzdök az önállóságomért. Napról napra, hétről hétre kell élnem. Van egy életem, amit a lehető legjobban kell élnem. Nálam sokkal rosszabb állapotban lévő emberek is vannak” – mondta.

Veleszületett borzalom: a Protheusz-szindróma

 

Mandy Sellars betegsége egy (szerencsére) igen ritka, örökletes kór, a Protheusz-szindróma, amelyet egy görög istenről, az alakját folyton változtató Protheuszról neveztek el. Ez a kór a legkülönbözőbb kötőszövetek, vagyis a bőr, a csontok, az izom- és zsírszövetek, sőt a vér és a nyirokrendszer sejtjeinek túlszaporodását okozza. A beteg születésekor és kora gyermekkorában még tünetmentes, de később a leállíthatatlanul burjánzó szövetek az egyes testrészek alaktalan deformitásait, fájdalmas kinövéseit hozzák létre. A kór egyike az orvostudomány legrejtélyesebb betegségeinek, eddig csak mintegy félezer esetet írtak le, így igen keveset tudnak róla, jelenleg a gyógyíthatatlan betegségek között tartják számon.

 

Ha szeretné tudni, milyen betegségben szenved a legendás “Elefántember” kattintson ide.

Forrás:

Riasztó betegségek: emberek, akiknek a saját testüktől kell félniük (Házipatika)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik