Élet-Stílus

Krízisen segít át a legénybúcsú

Az „utolsó” nagy buli nem arról szól, hogy bepótoljuk azt, amit addig elmulasztottunk.

A látszólag kínos feladatok, a barátokkal töltött idő és a féktelen buli valójában egyfajta átvezetés, ami segít egy korszak lezárásában – mondta el a Házipatikának dr. Almási Kitti, klinikai szakpszichológus. Hozzátette, hogy a lány-, illetve legénybúcsú – csakúgy, mint életünk többi rituáléja – megkönnyíti az átmenetet, mert biztonságot ad egy olyan változást megelőzően, mint a házasság.

A szakember elmondta azt is, hogy a lány- és legénybúcsúk másik fontos szerepe, hogy a házasulandó ki tudja fejezni barátainak, attól, hogy házasságba lép, még továbbra is közéjük tartozik. Vagyis a bulinak – a tévhittel ellentétben – nem az a szerepe, hogy bepótoljunk mindent, amit eddig kihagytunk az életünkből, hanem az, hogy tudatosítsuk a változást. „Ebben a lezárásban segítenek a legjobb barátok” – mondta dr. Almási Kitti.

Forrás:

Krízist oldanak a legénybúcsúk (Házipatika)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik