Élet-Stílus

Nem kell belehalnunk a napozásba

naptej (naptej, )
naptej (naptej, )

Egy új gyógymód azoknak adhat reményt, akiknek előrehaladott melanomájuk van.

Az anyajegyek és a melanoma főleg nyáron, a zavartalan napsütésben és az extrém UV sugárzás idején kerül a figyelem középpontjába. Nem csoda, az adatok szerint a bőrrákos halálesetek 80%-át melanoma okozza, az előfordulási gyakorisága ráadásul megduplázódott az elmúlt 30 évben. Szerencsére a betegség korai felismerés esetén kezelhető, de azoknak is van gyógymód, akiknél előrehaladott állapotban veszik észre. Legalábbis mostantól.

Dr. Oláh Judit egyetemi docens a Házipatika kérdésére elmondta, a legveszélyeztetettebb korosztály a 20-30 éveseké. Hozzátette, Magyarországon évente 360-400 beteg hal meg a betegség következtében, az érintettek száma pedig évről évre nő, csakúgy, mint a világ többi részén.

A szakértő elmondta azt is, a népszerű tévhittel ellentétben nem csak a napból érkező UV sugárzás tehető felelőssé a betegségért, a kialakulásában ugyanis sok esetben a genetikának is nagy szerep jut.

Itt egy új módszer

Ellentétben a hagyományos gyógykezeléssel, amely azon alapult, hogy elpusztítsák a daganatos sejteket, a gyökeresen új terápiás mód lényege, hogy aktivizálják az immunrendszert, ami így felismerné a daganatot és kiirtaná azt. A klinikai tesztek szerint az új szer megduplázta az áttétes betegek esélyeit – írja a Házipatika.

Forrás:

Hogy ne haljunk bele a napozásba? (Házipatika)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik