Élet-Stílus

Vége a világ leghosszabb házasságának

teknős (teknős)
teknős (teknős)

115 együtt töltött év után szakított a két óriásteknős, Bibi és Poldi.

Több mint egy évszázados házasság után, úgy tűnik, különválnak az osztrák állatkert „álompárjának” az útjai. Bibi és Poldi, a két óriásteknős már közvetlenül azután került össze, hogy kikeltek a tojásból, majd a következő 115 évet békésen élték le, egymás mellett.

Ennek azonban vége: Bibi, a nőstény ugyanis néhány hete „látni sem bírja” párját, nemtetszését pedig heves támadásokkal, harapásokkal fejezi ki. Egy ízben úgy belemart Poldiba, hogy a teknősnek megsérült a páncélja is, emiatt gondozóiknak el kellett különíteniük egymástól a két állatot.

A gondozóik egyébként saját bevallásuk szerint már sok mindent megpróbáltak, hogy felszítsák a szunnyadó lángot: közös játékokat találtak ki nekik, sőt még afrodiziákumot is kevertek az ételükbe, de eddig semmi sem segített. „Az az érzésünk, hogy most már valamiért látni sem bírják egymást, ezért külön kellett választanunk őket, de továbbra is próbálkozunk” – mondta el az Austrian Timesnak Helga Happ, az állatkert igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik