Élet-Stílus

Végéhez ért az Én is szép vagyok első évada

Judith 25 éves fiával él együtt Veszprémben, és bánatában Lakatos Márk stylisthoz fordult, hogy munkájával és szakértelmével, valamint hozzáértő csapatával segítse őt abban, hogy újra nőies és fiatal lehessen.

A mellét pár évvel ezelőtt ugyan már megcsináltatta, az eredménnyel tökéletesen elégedett, de az arcát öregnek és meghízottnak látja, nem szívesen néz már a tükörbe.

A forgatás során Márk megkérte Judithot, soroljon fel legalább három olyan testrészt magán, amit szeret, hogy ne mindig csak a negatív részeket emeljük ki. Judith a dekoltázsát, a lábait és a karját tartotta szépnek, ami egy igen jó arány. Elmondása szerint az arcát a mindennapokban álarc mögé rejtette, kifelé jópofát vág mindenhez, hiszen eddigi élete során sok pofont kapott az élettől és az emberektől. Egyedül édesanyja és nagy fia a támaszai, rájuk mindig számíthatott. Bánatát gyakran fagylaltba folytja, ezért is hízott meg.

15 évet szeretne fiatalodni, ebben Márk, Tóth Zoltán fodrász, Barna Brigitta sminkmester és Dr. László Gyula plasztikai sebész nyújtott baráti kezet neki. Szemkörnyék, bőrfelesleg és toka korrekció – ez várt a veszprémi hölgyre, de megérte végig csinálni az olykor kellemetlen eljárásokat is, hiszen a végeredmény önmagáért beszél: Judith valóban 15 évet letagadhat a beavatkozások és az új frizura, valamint smink elkészültével. Az átalakítás utolsó mozzanataként egy megújult nő nézett vele farkasszemet a tükörből, végre ő is szépnek, kívánatosnak látta magát, és természetesen a könnyek most, utoljára is kicsordultak a pezsgős koccintás előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik