Élet-Stílus

Az egész szobáját felfalja a kisfiú

Az ötéves Zack egy olyan különleges betegségtől szenved, ami miatt nem tudja megkülönböztetni az ehető és ehetetlen dolgokat.

Az úgynevezett „pica” egy extrém ritka betegség, az egész világon csak alig néhány tucatnyian szenvednek benne. A beteg – ahogy Zack is – egyáltalán nem tud különbséget tenni a számára veszélytelen ehető dolgok között és azok között, amik ehetetlenek. Így fordulhat elő, hogy a kisfiú, ha nem vigyáznak rá, megeszi az ablakpárkányt, a tapétát és a szemetet is.

Zack ráadásul emellett autista is. Mivel a betegsége miatt nem beszél, így ha édesanyja nem figyel kellőképpen oda rá, lenyelhet valami veszélyeset anélkül, hogy arról bárki tudomást szerezne. Rachel, a 32 éves édesanyja elmondta, hogy a kisfiúnál körülbelül hároméves korában diagnosztizálták az autizmust és ezzel egy időben a Picát is, ami magyarázta Zack állandó rágási kényszerét.

Az édesanya elmondása szerint fia nem azért eszik szemetet, szőnyeget, köveket, hajat vagy bármi mást, mert szereti a dolgok ízét, hanem azért, mert szereti az anyag érzését a szájában. Ha tehetné egész nap rágna valamit.

A szakemberek szerint egyébként nem minden picás eset ugyanolyan: van, akinek születésétől fogva megvan, és olyan is van, akinél extrém stressz hatására alakul ki a betegség. Mindettől függetlenül a szakemberek egyféleképpen – kognitív viselkedésterápiával – gyógyítják a betegséget, amire már csak azért is szükség van, mert a lenyelt dolgok adott esetben súlyosan károsíthatják az anyagcserét.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.