Élet-Stílus

Túl barnák a H&M bikinimodelljei

A szoláriumellenes szakemberek össztűz alá vették a divatóriás fürdőruhakampányát.

Csupán néhány nappal azután, hogy egy finoman szólva is őrült és nem mellesleg szoláriumfüggő nőnek köszönhetően egy világ tanulta meg, mit is jelent a „tanorexia” (Patricia Krentcil a gyanú szerint még 5 éves kislányát is befektette volna a szoláriumba), most újra középpontba került a mesterséges és a természetes barnaság.

Méghozzá a H&M legújabb, 2012-es fürdőruhakampánya miatt. A cég ugyanis olyan képekkel reklámozza a falatnyi ruhaneműket, amiken a modell túl barna. Legalábbis a Svéd Rák Társaság képviselői szerint, akik közleményükben jelezték, a divatóriás ezzel veszélyes, sőt mi több, szélsőséges esetben halálos szépségideált teremt, hiszen évről évre egyre többen halnak meg bőrrákban – többek között a szolárium miatt -, mint közlekedési balesetben.


Túl barna? – A H&M elnézést kért a kampány miatt – Forrás: H&M

A divatcég egyébként azonnal reagált az őt ért vádakra, közleményében kért elnézést mindenkitől, akit esetleg felkavartak a képek. Elmondásuk szerint nem az volt a céljuk, hogy bárkit is veszélyes viselkedésre buzdítsanak, hanem az, hogy bemutassák legfrissebb kollekciójukat.

A képeken látható brazil modell, Isabeli Fontana egyébként valószínűleg nem természetesen ilyen barna, hanem a Photoshopnak köszönheti a színét. Ám függetlenül attól, hogy mitől lett a képeken ennyire barna, ezzel a kampánnyal valószínűleg nemcsak a szexi bikiniknek, de a szoláriumozásnak is reklámot csinál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik