Élet-Stílus

Milyenek a barátságos baktériumok?

Sokan kiirtandónak, ártalmasnak tartják a "bacikat", pedig bennünk is élnek, jó részük ráadásul nélkülözhetetlen.

A természet egyik csodája, hogy az élő szervezetek maguk is életteret adhatnak más élőknek. Így van ez az emberek esetében is: testünk rejtett zugaiban, a nyálkahártyák felszínén milliárdnyi apró élőlény, baktériumok tömege található. Betelepülésük rögtön a születés után elkezdődik, amint az újszülött keresztülhalad a szülőcsatornán, illetve ahogy először táplálékhoz jut. Legnagyobb részük a bélrendszerben található.

A vékony-, illetve főleg a vastagbelek nyálkahártyáin élő, mintegy félezer fajta baktérium többsége nemcsak nem ártalmas, hanem épp ellenkezőleg, fontos, elengedhetetlen szolgálatokat tesz a szervezet kiegyensúlyozott működéséért, egészségének fenntartásáért. Kapcsolatba lépnek a bélnyálkahártya sejtjeivel, védik a bélrendszert a kórokozó, toxint termelő, fertőzést okozó baktériumtörzsek megtelepedésétől, segítik a szervezet védelmi rendszerét, az immunsejteke termelődését. Hozzájárulnak az emésztési folyamatokhoz, például a kalcium, a vas és a magnézium felszívódásához, több vitamin, például a B- és K-vitaminok termelődéséhez, serkentik a bélmozgást. A baktériumok anyagcseréje közben rövid szénláncú zsírsavak és különböző aminosavak (arginin vagy glutamin) termelődnek.

Színes, rejtett lakóközösség

A bélrendszerben lakó hasznos, jótékony baktériumok, az ún. probiotikumok alkotják a bélflóra állandó részét. Mennyiségüket két adat jellemzi legjobban: számuk meghaladja a gazdaszervezet, az emberi test sejtjeinek számát, és össztömegük több kilót tesz ki. Fajtájuk igen változatos, a legismertebbek közöttük a Lactobacillus-törzsek és az ún. Bifidobaktériumok. Van több olyan törzs is, amelyeket kórokozóként ismertünk meg, mert a szervezeten kívül kerülve fertőzést okozhatnak, de a bélflóra lakójaként ártalmatlanok, sőt, maguk is védik a szervezetet az egyéb patogén mikrobáktól. Ilyen például a Streptococcus termophilus és az Enterococcus faecalis.

Ha tudni szeretné, mi a joghurt titka, illetve azt, hogy milyen hasznot húzunk az együttélésből, kattintson ide.

Forrás:

Milyenek a barátságos baktériumok? (Házipatika)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik