Élet-Stílus

22 év után esett teherbe a „meddő” nő

A 43 éves Paulával még 21 éves korában közölték orvosai, hogy természetes úton sosem lehet gyereke.

A nő ettől függetlenül sem adta fel a reményt, hogy valaha anya legyen. Bár az orvosok semmi jóval nem kecsegtették, mert szerintük a nő endometriózisa teljesen tönkretette petevezetékeit, Paula meg volt győződve arról, hogy csakúgy, mint néhány évtizeddel korában nagymamájával, vele is csoda történik.

Miután első férjével – akivel egyébként két gyermeket fogadtak örökbe – elváltak, megismerte mostani párját, a 40 éves Grantet. A kis Isla már a házasságkötésük után fogant, természetesen úton, a pár ugyanis sosem próbálkozott mesterséges megtermékenyítéssel. Az újdonsült kismama az elején el se hitte, hogy pozitív lett a tesztje, sőt a terhessége alatt végig attól rettegett, hogy valami szörnyűség történik, ami miatt elveszti a babát. Ennek ellenére a kislánya teljesen egészségesen született időre, mindössze 2,5 óra alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik