Élet-Stílus

28 kilósra fogyott a magazinok miatt

A retusált képeket okolja betegségéért az a 21 éves lány, aki néhány évvel ezelőtt kis híján belehalt az anorexiába.

Rachel Johnson mostanra mondhatni teljesen meggyógyult, pedig az orvosok annak idején, amikor kórházba került, 48 órát sem adtak neki. A fiatal lány akkor már mindössze 28 kilót nyomott, 9 éveseknek készült ruhákat viselt, és volt, hogy napokon keresztül nem vett magához sem ételt, sem italt.

Ellentétben sok hasonló sorstársával Rachel belátta, hogy beteg, ezt követően pedig elfogadta a segítséget is, így mára mondhatni teljesen egészséges. Sőt, annyira megerősödött, hogy kampányt indított – édesanyjával közösen – az étkezési zavarok ellen. Egész pontosan az agyonretusált magazinképek ellen, amik szerinte súlyosbították az állapotát.

Betegsége mélypontján a lány volt hogy egy héten legalább 100 magazint is megvásárolt: istenítette, mi több, példaképnek tekintette a csontsovány modelleket, színésznőket. Néhány képet ki is vágott és a szobája falára tűzte azokat, hogy mindig a „szeme előtt lebegjen a cél”. Szülei mit sem sejtettek mániájáról, mert az újságokat saját bevallása szerint iskolába menet vásárolta, arról nem is beszélve, hogy mint mondja, egy anorexiás remekül titkolózik.

A lány iskolákban tart előadást, és most édesanyjával közösen egy e-petíciót készített, melyhez 100 ezer aláírásra van szükségük: azt szeretnék elérni, hogy rövid úton tiltsák be a retusálást, vagy legalább tüntessék fel a képek mellett azt, ha a kép manipulált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik