Élet-Stílus

Ballagási ajándékmustra: a virág fajtájánál fontosabb az ára

Csülökcsokor, pénzbokréta: bár a hagyományos virágcsokor még tartja magát, egyre több az extrém igény is.

Ma kezdődik a középiskolás ballagás: az ünnep, ami a végzősöknek még inkább az érettségi körüli stresszről és a búcsúról, rokonaiknak pedig az ajándékok utáni fejvesztett rohangálásról az izgalomról és persze a virágokról, szalagokról és plüssökről szól. Vagy szólt? Vajon a mostani végzősök ugyanazt cipelik majd körbe, amit a tavalyiak?

Idén sok lehet cserepes is

“Úgy vettem észre, hogy mostanában kétszer is megnézik az emberek, hogy mire adnak ki pénzt” – mondta el a Hír24-nek Németh Nikolett egy budapesti virágüzlet vezetője. “Aki sokallja a vágott virágok árát és inkább valami maradandót szeretne, inkább cserepes virágot visz.”

A virág talán soha nem megy ki a divatból. Persze, hogy miből legyen az a bizonyos csokor, már nem ennyire egyértelmű, és még a szakértő is elgondolkodik, amikor egy “tipikus” ballagási csokrot állít össze a kedvünkért. “Legyen fiatalos, bohém, színes, hogy ez most a rózsa, a napraforgó, vagy a kardvirág, már tényleg a megrendelőn múlik. A szülők inkább elegánsabb virágokat – liliom, orchidea, fiúknak flamingóvirág – választanak, a testvérek, barátok viszont lazábban veszik. Náluk belefér a színezett rózsa, a napraforgó, sőt most májusban még az orgona is és ők azok, akik plüssökből kötött csokrot adnak.

Persze mindig vannak egyedi, olykor extrém igények is. Ilyen volt például az a kifejezetten fiúnak szánt csokor, aminek közepén egy nagy darab csülök díszelgett, míg körülötte apró vodkás, pálinkás és whiskysüvegek sorakoztak. De biztos nem jött szembe leendő tulajdonosával az a csokor sem, amit csak aprópénzből köttettek, ahogy az sem, ami egy leendő gyógyszerészlányt tett boldoggá: kizárólag gyógyszeresládikákból.

Disney-set igen, baglyosat nem

A csokor mellé kötött szalagok ma már egyáltalán nem olyan népszerűek, mint voltak néhány évvel ezelőtt. Kiss Kinga, egy ajándékbolt üzletvezetője szerint ennek oka, hogy a közhelyparádé helyett nagyobb divat saját magunk által választott, személyre szabott üzenetet írni a csokor mellé.

Lufiból viszont egyre több fogy, de nem a már jól ismert – és persze ezerszer látott – sapkás, baglyos változat, sokkal inkább a rajzfilmfigurás, ötletes, vagy épp vicces változatok. Farkas Szilvi, a Smileparty ajándékboltból azt mondja, ilyenkor a ballagás előtti napokban a rokonok valósággal megrohamozzák az üzleteket: sokan érdeklődnek a lufiba rejthető ajándékok iránt is, de népszerűek a “sétáló” verziók is, bár a szakértő szerint ezek nem kifejezetten ballagásra készültek: a totyogó – bár kétség kívül látványos – állatkák ugyanis nehezen tudnák felvenni a lépést új gazdájukkal.

És ami sosem megy ki a divatból: a plüss és a pénz. Függetlenül attól, hogy csokorba kötve, lufiba rejtve vagy “csak úgy”, igazi ballagási slágerajándékok, évek óta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik