Élet-Stílus

Csodazsák, amiben gáz nélkül fő a leves

Több ezer forintot spórolhatunk vele, a működéséhez ugyanis nem kell energia.

A „csodazsák” pontosan úgy fest, mint egy egyszerű babzsák: kicsit nagy, kicsit formátlan, nem fér a szekrénybe, polisztirén gyöngyökből áll, mégis rendkívül hasznos. Energia nélkül működik ugyanis, ennek ellenére órák alatt készre főzi a bele pakolt hozzávalókat.

A kitalálója, a 42 éves Sarah Collins elárulta, a csodazsák a világ legegyszerűbb találmánya. „Annyira régi módszer, hogy nem is értem, hogy nem pattant ki valaki fejéből az ötlet már jóval korábban.” Hogy konkrétan hogy működik? A hozzávalókat egy külön serpenyőben először fel kell hevíteni, majd ezt követően egy edénybe tenni, és az egészet a babzsákba helyezni. A többi pedig már magától történik: az ételek órák alatt készre főnek és állítólag ízletesebbek, mint a hagyományos módszerrel készült finomságok.


Helye van a rohanó hétköznapokban is

Collins elmondta azt is, hogy találmánya előtt nem volt jó szakács, mert nem tudott odafigyelni az órára főzés közben. „Az a típus vagyok, aki szereti letenni az ételt és magára hagyni. Valószínűleg ez motivált a babzsák elkészítésében is.”

A találmányban egyébként nemcsak a feltaláló, de a legnagyobb cégek is látnak fantáziát: az Unilever például 5 millió darabot adományozott Dél-Afrikának, de bevásárolt belőle a JP Morgan és a Microsoft is.

Az ötletes találmányról ide kattintva tudhat meg többet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik