Élet-Stílus

Az alkoholtól jobban megy az agy

Csak egy pohár bor vagy egy korsó sör, és máris jobban megy minden? Nos, ha nem is pont így, annyi biztos, hogy a kreatív szellem jobban működik az alkoholtól.

A legfrissebb kutatások szerint csekély mennyiségű alkohol – épp csak annyi, hogy az ember egy kicsit becsípjen – állítólag komoly segítség a kreatív problémamegoldásban. Legalábbis erre jutottak azok a kutatók, akik az elmúlt néhány hónapban az alkohol agyműködésre gyakorolt hatását vizsgálták.

A teszt során, a két részre osztott csoport egyik része vodkát és áfonyalevet kortyolt a Ratatouille című film alatt, míg a másik része alkoholmentes italokat. A film végén a résztvevők szóasszociációs feladatokat kaptak az orvosoktól, amikre meglepő módon azok adtak gyorsabban választ, akik a film alatt vodkát ittak.

A szakemberek szerint a hatás annak köszönhető, hogy az alkohol összezavarja és rövid időre megrongálja a végrehajtó funkciókat az agyban, aminek következtében néhány terület felszabadul, amiket remekül tud az agy hasznosítani a kreatív feladatok megoldásában.

A Time magazin Healthland szerint az eredmény egyrészről hasznos, hiszen megmagyarázza, hogy miért nyúlnak előszeretettel a pohár után azok, akiknek naponta kreatív feladatokat kell elvégezniük. Másrészről figyelmeztetnek a veszélyekre is, azzal ugyanis, hogy elismerik a jótékony hatást, sokakat indíthatnak el a függőség felé vezető úton.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik