Élet-Stílus

Észak Velencéje: Amszterdam

Hajókázás a csatornákon.

Pontosan három nappal ezelőtt, március 22-én volt a Víz világnapja, melyről a tegnapi napon, egy hatalmas alaszkai gleccserrel emlékeztünk meg, ma pedig egy kicsit közelebb jövünk és a holland főváros csatornarendszerét vesszük egy kicsit szemügyre.

Kétségtelen tény, hogy Amszterdam rendelkezik néhány olyan klasszikus ismertetőjeggyel, amelyekkel szívesen azonosítja be a turista ezt a hangulatos várost és az is tény, hogy ezek egy részét valóban vétek lenne kihagyni. Ilyenek természetesen a coffe shopok, a piroslámpás negyed, a Van Gogh Múzeum, a sörgyárak, az Ajax-stadion, van itt azonban valami, ami még ezeknél is meghatározóbb.


Ringat a víz – Fotó: Rába Géza

A város összterületének közel egyötöde ugyanis víz. A település névadója, az Amstel folyó mellett, itt van még az Ijssen-tó, amelyet az egykori északi-tengeri öbölből alakítottak ki mesterséges módon, illetve a városkép egyik legmeghatározóbbja, a csatornák. Ezeknek köszönhetően a város mintegy száz szigetre tagolódik, melyeket körülbelül ezerötszáz kisebb-nagyobb híd köt össze.


Híd alatt híd… – Fotó: Rába Géza

A XIII. században még csak kicsiny kis halászfalucska, a későbbi holland gyarmatosításoknak, a gyarmatokról hajókon beáramló temérdek portékának, a bevándorlóknak, valamint magának a kereskedelemnek is köszönhetően a XVI. század végére és a XVII. századra hatalmas fejlődésnek indult. Ezeknek lett egyik leglátványosabb eredménye a ma is megcsodálható, tökéletesen megtervezett, a világörökségek sorába tartozó csatornarendszer, amelyet így tavasszal csak ajánlani tudunk mindenkinek, aki eddig még nem tette tiszteletét az Észak Velencéjének is nevezett holland fővárosban.


Könnyű délelőtti edzés – Fotó: Rába Géza

A kerékpárbérlés és így a városban ide-oda tekergetés mellett a másik kötelező feladat felpattanni egy turistahajóra és eltölteni legalább egy órát az amszterdami utcák között hajókázva, bámulni a lakóhajókat, a napozókat, az épületeket, az evezősöket és a vizet. Valahogy így:

 

Végezetül pedig egy kis magyar vonatkozás: egyes tervek szerint Budapesten is lett volna csatorna, méghozzá a mai Nagykörút helyén. Ez sajnos pénzhiány miatt nem valósult meg, és bár így is gyönyörű a mi székesfővárosunk is, azért úgy még ütősebb lenne. Érdemes egy kicsit eljátszani a gondolattal, ha már a gondolákkal nem lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik