Élet-Stílus

Az életével játszik, ha tovább növeszti a körmeit

Az 54 éves Ayanna szerint több centis karmai szexisek és semmi pénzért nem válna meg tőlük.

Pedig orvosai szerint jobban tenné. Az amerikai nő immár 30 éve – 24 éves kora óta – űzi furcsa szenvedélyét, ami az utóbbi időben már az egészségét is veszélyezteti. Ayanna először csak a kezén lévő körmöket növesztette meg, majd 5 évvel ezelőtt kiterjesztette hobbiját a lábkörmeire is.

Ennek hatására most már mindkét lábán több centis karmok díszelegnek, alig bír mozogni, és ha mindez nem volna elég, a közelmúltban 2-es számú diabéteszt diagnosztizáltak nála. Azt a betegséget, amit éppen hogy rendszeres testmozgással és aktív életmóddal lehetne kordában tartani, amihez Ayannának meg kellene válnia körmeitől.


Nem válna meg tőlük semmiért…

Csakhogy ő erre képtelen. Szerinte a „kicsikéi” szexisek, arról nem is beszélve, hogy lényének 50%-át teszik ki, így semmi pénzért nem hajlandó – még elgondolkozni sem – a manikűrösön. Még akkor sem, ha mostanra úgy jár-kel, mint egy pingvin, a sarkain egyensúlyozva, a flip-flop papucson kívül képtelen más cipőt a lábára húzni, és nem aludhat a hátán, mert a takaró súlyos kőként nehezedik a lábkörmeire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik