Élet-Stílus

A továbbtanulástól butulnak a lányok?

Az amerikaiak legalábbis: az egyetemista lányok nagy része az első év végére ugyanis elfelejti használni az óvszert.

Hogy ez minek köszönhető? A bostoni Northeastern Universityn elvégzett vizsgálat szerint elsősorban a vad buliknak és az alkoholnak. Az, hogy mellőznék az óvszert – vagy épp teljesen meg is feledkeznek róla -, különösen azokra a fiatalokra volt ez igaz, akik hajlamosak voltak több éjszakát is átbulizni egymás után. Náluk látványosan csökkent a felelősségtudat, és több olyan dolgot is bevállaltak, amit az egyetem előtt nem tettek volna.

A vizsgálat részeként, többek között azt kérték az első évesektől, hogy egy ötös skálán (ahol az 1-es a „soha” és az 5-ös a „mindig” volt) jellemezzék saját óvszerhasználati szokásaikat. Ennek eredményeként a nyilvánvalón túl – miszerint a túlzásba vitt alkoholfogyasztás növeli a kockázatos viselkedés valószínűségét – kiderült az is, hogy az első egyetemi év alatt, függetlenül attól, hogy korábban milyen óvatos volt a fiatal, majdnem mindenkinél csökken az óvszerhasználati kedv.

Ezzel párhuzamosan viszont nőtt a fogamzásgátlót használók száma, még úgy is, hogy a tabletta csak azokat védi, akik rendszeresen szedik, és a szexuális úton terjedő betegségek ellen pedig teljesen hatástalan. Ez a szakemberek szerint, akik nem győzik hangsúlyozni a megfelelő védekezés fontosságát, azért veszélyes, mert az egyetemista fiatalok több partnerrel is intim viszonyba kerülhetnek, ami növeli a betegségek kockázatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik