Élet-Stílus

Fénybútort és vöröset a lakásba!

Ha trendik akarunk lenni, akkor szerezzünk be egy összehajtogatható műanyagszéket és egy világító bútort. Ja, és fessük át vörösre a lakásunkat. A pénteken nyíló Lakástrend kiállításon jártunk.

Ha nem futja a pénztárcánk lakberendezőre, belsőépítészre vagy enteriőrtervezőre, akkor saját magunk is egyedivé varázsolhatjuk az otthonunkat. Csupán szakadjunk el az eddig rendszeresen látogatott giga bútoráruházaktól – hiszen azoknak is van ám alternatívája! -, így biztos, hogy nem fog szembeköszönni velünk egy mosdóban vagy egy orvosi váróteremben ugyanaz a kép, amelyiket onnan szereztük be a nappalinkba.

2012 egyik slágere – a Moree fénybútor (Fotó: Farkas Cintia/FN24)

Szűk réteget érint

Péntektől három nap kínálkozik arra, hogy elmélyedjünk az aktuális hazai és nemzetközi lakástrendekben, és képbe kerüljünk az év dizánjdarabjaival és színpalettájával. Csak látogassunk el a budapesti, immár 15. Lakástrend kiállításra, ahol standokon, előadásokon, kiállítókkal való rövid eszmecserék folyamán fel-felcsipegethetünk olyan információmorzsákat, amelyekkel még egyedivé alakíthatjuk a lakásunkat.

„Ha nem a szakmabelieket nézzük, hanem a laikusokat, azt mondhatjuk, hogy Magyarországon nincs akkora hagyománya a lakberendezéssel való bővebb, komolyabb foglalkozásnak” – nyilatkozta az FN24-nek Lovas Cecília, enteriőrtervező, a Lakástrend kiállítás szóvivője. Véleménye szerint ugyan már nem jár gyerekcipőben idehaza a lakberendezés, de még nem is számít egy kiemelt érdeklődési területnek. „Nem annyira fontos a hazai közönség számára, de van egy réteg, amelyik szeretne tájékozódni, képbe kerülni az aktuális trendekkel, és ennek érdekében olykor nemzetközi kiállításokra is eljár. S olyanok is vannak, főleg fiatalok, akik pedig szeretik az egyedi megoldásokat, például a fiatal tervezők által készített tárgyakat” – hívta fel a figyelmet.

A vörös szín és árnyalatai az év színpalettáján

(Fotó: Farkas Cintia/FN24)

Kevés pénzből is megoldható

Manapság már egyre többen veszik igénybe lakberendezők, belsőépítészek, enteriőrtervezők szolgáltatásait, és olykor pedig nagyon sok, komolyabb nemzetközi márka is bekerül azokba a lakásokban, akárcsak egyedi tervezésű bútorok (pl. hazai asztalosok, kárpitosok által gyártott bútorok). Ám nem elég az érdeklődés, hiszen – mint Lovas Cecília is hangsúlyozta az FN24-nek – az anyagi vonzat is meghatározó ahhoz, hogy megvehessünk a legújabb dizánjbútorokat, illetve közvetítsük otthonunkban az aktuális trendet.

Ám egy kis kutatómunkával a lakásunkat laposabb pénztárcával is feldobhatjuk, (pl. nézelődjünk a kisebb tervezőcégeknél, keressünk fel olyan szakembereket, akik régi bútorokat újítanak fel), hiszen ezek a termékek nem sokkal magasabb árfekvésűek, mint például a tömegesen látogatott lakberendezési-, és bútoráruházak kínálata.

Különleges, egyedi tárgyakkal feldobhatjuk az otthonunkat

(Fotó: Farkas Cintia/FN24)

Stílusos, színes

És most akkor lássuk, mi jellemzi az idei évet! Ökotudatos tervezés, környezetbarát anyagok használata – emelte ki az FN24-nek az enteriőrtervező. Például a bútorvásárlásnál igyekezzünk olyan bútort venni, amelyet környezetkímélő módon állítottak elő, vagy a raktározása, csomagolása környezetkímélő módon történik.

Mindemellett apró változtatások is jók arra, hogy színesítsük az életünket, ráadásul az idei kiállítás központi témája éppen a színtrendek. Egy-egy falszín vagy több falszín megfelelő kiválasztásával, esetleg mintával, szinte új életre tudjuk kelteni a lakásunkat. „Vannak apró trükkök, nem kell mindig a legdrágább beruházást tenni, a lényeg: vigyük bele a személyiségünket, hogy a lakás valóban rólunk szóljon” – tanácsolta Lovas Cecília. Ha pedig már amúgy is a színeknél tartunk, idén a vöröses árnyalatot válasszuk a színpalettáról. Persze csak ha trendkövetők akarunk lenni.

A borítékká hajtogatható Flux műanyagszék ugyancsak trendinek számít

(Fotó: Farkas Cintia/FN24)

Mégis milyen dizájnelemekkel dobhatjuk fel a lakásunkat? Érdeklődésünkre a következő jó tanácsokkal látott el minket Miltényi Zoltán, a Lakástrend alapítója: érdemes beszerezni egy Flux széket, amely praktikus és kényelmes ülőalkalmatosság (az ára – párna nélkül – körülbelül 40 ezer forintra rúg) vagy/és egy – sárga, kék, zöld és pink színekben, felváltva pompázó – Moree világító asztalt (amelyhez már 60-200 ezer forintért hozzájuthatunk).

Tavaszi tredfesztivál a Millenárison
A Lakástrend 2012 kiállítás és a Budapest Essential Looks március 2-4. között tartó programsorozata a legújabb trendeket és stílustippeket hozza testközelbe a lakberendezés és a hozzá kapcsolódó festés, a kertépítészet, a bútortervezés, az ékszerdesign, a divattervezés, a fodrászat és a smink világából.
Belépő: A Budapest Essential Looks és a Lakástrend eseményekre a napi belépő ára 2000 Ft.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik