Élet-Stílus

Megvan az év ékszere!

Az idei versenyre betonból, papírból, műanyagból és textilből is készültek pályamunkák.

A tavalyi sikeren felbuzdulva 2012-ben már második ízben rendezte meg a PannonArts Galéria az ÉvÉkszere pályázatot, melyre idén meglehetősen sokszínű mezőny gyűlt össze. A szigorú zsűri – melynek többek között tagja volt Spengler Katalin és Somosi Rita művészettörténész, Ádám Krisztián a MOME művésztanára és Szűcs Péter, a Marie Claire magazin vezetőszerkesztője – ötvenetöt alkotó több száz munkájából választotta ki a legjobbat.

 

A döntésük értelmében kortárs anyaghasználata, interaktivitása miatt, 2012-ben Vékony Fanni Keresztszemes című munkája lett az év ékszere, ami az alkotó szerint a szabolcsszatmári keresztszemes hímzést idézi. A fiatal művész elárulta, első iparművész munkái nagymamája tanításával és felügyelete mellett készültek, ez a meghitt emlék pedig visszaköszön abban, ahogy a győztes bross kemény anyagát munkálta meg.

A zsűri egyébként nemcsak Vékony Fanni munkáját díjazta. Mivel a PannonArts Galéria számára kiemelten fontos a fiatal tehetségek felkutatása és segítése, így idén díjat adtak az év pályakezdőjének, Smid Eszternek, aki Forintvirág gyűrűjével nyerte meg az ítészeket. Az egykori egyforintosokból készült ékszer üde színfoltja a hazai ékszertervezésnek, hiszen ötletesen használja a forgalomból kivont érméket, játékos, mozog sőt még hangot is képes adni.

Az, hogy melyik ékszer tetszik a legjobban a közönségnek, egyelőre továbbra is kérdés: a legjobbra a Hg.hu-n, illetve a Lakástrend Facebook oldalán lehet szavazni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik