Élet-Stílus

Száműzik a magyar libatollat a „pufikabátokból”?

A North Face vásárlói azért fordultak el a cégtől, mert nem „etikus” módon szerzi be kabátjaihoz az alapanyagot.

A téli ruhákat forgalmazó, Kaliforniában bejegyzett cég, ami közel 70 országban árusít, az utóbbi néhány hétben azzal volt kénytelen szembesülni, hogy vásárlói elfordulnak tőle. Mindezt azért, mert a Négy Mancs nemzetközi szervezet azzal állt elő, hogy a cég olyan magyar szállítóktól szerzi be a kabátokhoz a libatollat, ahol az állatokat mesterségesen – és erőszakosan túltáplálva – hizlalják a májuk miatt.

A North Face közleményében cáfolta, hogy olyan beszállítókkal dolgoztatna, ahol nem „etikus” módon jutnak hozzá a libatollhoz, ennek ellenére a brit fogyasztók egy része máris elfordult a cégtől. Csakúgy, mint korábban a különleges csemegének számító, francia hízott libamájtól, a foie gras-tól.

Az élő állatok tollának tépését egyébként a töméssel együtt már kitiltották a legtöbb ország ellátási láncából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik