Élet-Stílus

Európában nálunk a legrosszabb a levegő

A légszennyezettség miatt Magyarországon másfél-kétszer annyian halnak meg például tüdőrákban, mint a környező országokban.

Az európai országok levegőjének minőségét, ezen belül is a 10, illetve 2,5 mikronnál kisebb szemcseméretű szálló por koncentrációját, az Egészségügyi Világszervezet és az Európa Tanács javaslatára évek óta folyamatosan ellenőrzik. Rossz hír, hogy Közép- és Kelet-Európában, legfőképp Magyarország középső és keleti területein az adatok szerint kimagasló a különösen káros hatású, vagyis a 2,5 mikronnál kisebb szemcseméretű szennyezettség.

A 10-nél, vagy a 2,5 mikronnál kisebb szemcseméret rosszabb?
A szakemberek a levegőben lévő részecskéket aerodinamikai méreteik alapján határozzák meg. Ez dönti el, hogy az adott részecske milyen mélyen hatol be a szervezetbe.
A legveszedelmesebbek a 2,5 mikronnál kisebb szemcseméretű részecskék, amik egyrészt bejutnak a léghólyagocskákba, másrészt a véráramba is, ahol vérrögöket képezhetnek.

Dr. Losonczy György, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatója elmondta, a rossz magyar légszennyezettségi adatok utalnak arra, hogy minek köszönhető, hogy nálunk jó másfélszer-kétszer többen halnak meg kardiopulmonális megbetegedésekben (szívinfarktus, hörghurut, asztma) és tüdőrákban, mint az egyébként hasonló történelmi adottságokkal rendelkező Szlovákiában és Csehországban.

Az igazgató elmondta azt is, hogy a levegő részecskeszennyezéséhez sokféle anyag járul hozzá: szilárdak vagy folyékonyak, füst, gőz, korom és más egyéb égéstermék, de akár a szél által felkevert por, tengeri só és pollen is. A szennyezést fokozza a fa vagy széna égetése nyomán képződő füst, a kipufogógáz és másodlagos égéstermékek is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik