Élet-Stílus

Victoria a gyerekéről nevezte el táskáit

A popsztárból lett tervező sikeréhez mostantól a lánya is hozzájárul.

Úgy tűnik Victoria Beckham most már le sem tagadhatja, hogy a divatra nemcsak költeni bír, hanem érzéke is van hozzá: ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy jól megy a saját tervezésű ruháit forgalmazó divatháza, a hajmeresztő árcédulák ellenére is fogynak a ruhák, arról már nem is beszélve, hogy az Oscar-gálára több neves színésznő stylistja is tőlük rendelt ruhát. Hogy csak néhány nevet említsünk: a pletykák szerint könnyen meglehet, hogy Charlize Theron, Cameron Diaz, sőt Gwyneth Paltrow is a Victoria tervezte ruhakölteményben jelenik meg.

A gáláig azonban még van egy kis idő, és míg kiderül, vajon a vörös szőnyegen is bemutatkozhatnak-e kreációi, a tervező nem pihen addig sem. A múlt héten például a New York-i Divathéten tette tiszteletét, ahová magával hozta legfrissebb táskakollekcióját is.

A kiegészítők különlegessége, hogy Victoria hét hónapos lánya, Harper után kapták a nevüket. A nagy, kétzsebes kézitáskák egyébként nagy sikert arattak, nemcsak a laikusok és a rajongok, hanem a szakértők között is. A Vogue újságírója a kollekció legédesebb darabjának titulálta a Harper-táskákat.

Rossz hír a rajongóknak, hogy a Harperekre még legalább négy hónapot várni kell: a szerencsések az első darabokhoz legkorábban augusztusban juthatnak majd hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik