Élet-Stílus

1300 ember haláláért felelős egy francia étvágycsökkentő szer

Mielőtt bevonták a piacról, egy a cukorbetegek kezelésére forgalomba hozott étvágycsökkentő legalább 1300 embert ölt meg. 

A Mediator nevű gyógyszerről francia orvosok készítettek átvogó vizsgálatot, melyből kiderült, hogy mialatt az étvágycsökkentő forgalomban volt, vagyis 33 év alatt, legalább 3100 ember került miatta kórházba. Az orvosok a szert általában túlsúlyos cukorbetegeknek írták fel, de sok esetben alkalmazták étvágycsökkentő szerként is.

Egészen 2009 novemberéig használták a benfluorex hatóanyagú gyógyszert, ekkor tiltották be – az Egyesült Államokban, Spanyolországban és Olaszországban is – , mert felmerült a gyanú, hogy károsítja a szívbillentyűket. Az egészségügyi termékek biztonságáért felelős francia ügynökség 2010-ben már vizsgálta a gyógyszer és a halálesetek közötti összefüggéseket, ám akkor a szer gyártója visszautasította a hatóság becsléseit.

A most elkészült tanulmány tovább pontosította a halálos áldozatok számát, a Mediator eszerint 1300 ember halálát okozhatta.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik