Élet-Stílus

Titokban ültettek fogamzásgátló implantátumot tinikbe

A brit szülők állítólag semmit sem tudtak arról, mivel ösztönzik az iskolák a 13 éves lányokat a biztonságos szexre.

Amerika után, ahol a közelmúltban a Pfizer több millió fogamzásgátlót volt kénytelen visszahívni a hibás csomagolás miatt, most Nagy-Britanniában is kitört a fogamzásgátló-botrány. Csakhogy a szigetországban nem gyártóhiba szítja a kedélyeket, hanem a túlzott elővigyázatosság.

Mint kiderült, Southhampton kilenc iskolájában fiatal lányoknak kínáltak fel – és ültettek be később – fogamzásgátló implantátumot, állítólag a szülők megkérdezése és beleegyezése nélkül. A szülők érthetően fel vannak háborodva, legfőképpen azt nehezményezik, hogy az intézmények a szülők és a családorvosok megkérdezése nélkül cselekedtek.

Hogy működik a fogamzásgátló implantátum?
– hosszú távú fogamzásgátló
– apró, gyufaszálhoz hasonló rudacskák
– a felkar bőre alá helyezik
– onnan bocsátják ki folyamatosan a hatóanyagot

A tanulóknak – egy 13 éves lány édesanyja szerint – csupán a kórelőzményekről érdeklődő kérdőívet kellett kitölteniük. Ezután, miután konzultáltak egy egészségügyi szakértővel, megkaphatták az eszközt, amit hosszú távú fogamzásgátlásra terveztek, így néhány évig a helyén érdemes hagyni.

A brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat illetékesei védelmükbe vették a szexuális egészséggel foglalkozó iskolai szolgálatokat, mondván, hogy munkájuk eredményeképpen 22 százalékkal csökkent a tinédzserkori terhességek száma. Mint szóvivőjük hangsúlyozta, minden egyes kamasznál felmérték, hogy képes-e tájékozott döntést hozni a kérdésben, így kérték hozzájárulásukat a beavatkozáshoz, majd részletes egészségügyi kórtörténetet vettek fel szakképzett emberek segítségével.

A brit szabályozás szerint nem tájékoztatják a szülőket az orvosi kezelésekről 16 évesnél fiatalabbak esetében sem, ha a fiatal páciens titoktartást kér, és úgy ítélik meg, hogy képes tájékozott döntést hozni a kezelésről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik