Élet-Stílus

Mire elég heti öt „szeretlek”?

A boldog házasok otthon moziznak és hetente hatszor csókolóznak.

A közelmúltban a britek megpróbálkoztak a lehetetlennel, vagyis azzal, hogy számszerűsítsék, mi kell egy jó párkapcsolathoz. Egy utazási iroda megbízásából összesen 2000 – magát boldog házasnak valló – párt kérdeztek meg, az összesített válaszaikat pedig mindenki okulására közzé is tették.

A listát elnézegetve azt általánosságban megállapíthatjuk, hogy az együtt töltött minőségi idő különösen fontos szerepet játszik abban, hogy egy pár sokáig, boldogan éljen egymás mellett. Igaz, a britek a heti három vendéglőbeli étkezésre és az évi két közös vakációra esküsznek, szerintünk akkor se történik semmi, ha ebből esetleg kevesebb van, ne adj isten, úgy ahogy van, ki is marad.


Heti hat elég? – Fotó: Shutterstock

Ennél lényegesen fontosabbnak tartjuk a mélyenszántó beszélgetéseket: ebből a britek hetente kettővel is beérik (többek között az sem derült ki, hogy mi alapján minősítettek egy beszélgetést „mélyenszántónak”). A magunk részéről mi egy kapcsolat alapkövének tartjuk, hogy a két fél tudjon beszélgetni egymással – komoly dolgokról is – még akkor is, ha az érdeklődési körük nem feltétlenül ugyanaz. És az sem árt, ha heti kettőnél többször.

Az intimitás és a másik közelsége a briteknek is fontos: szerintük a jó kapcsolathoz hetente minimum hatszor kell csókolózni, kétszer szeretkezni. Jó is lenne, ha azután, hogy elértük a heti hatot, hirtelen megálljt parancsolnánk a vágyainknak… Mi azt gondoljuk, intimitásból sosem lehet elég, így a britek által optimálisnak mondott heti mennyiséget maximum kiindulópontnak tudjuk elképzelni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik