Élet-Stílus

Légy hercegnő az esküvődön!

A III. Kisalföldi Esküvő Kiállítás kapcsán kicsit körbenéztünk ruha fronton, hogy vajon mit kínál, na és persze, hogy mit kíván az idei trend. Nekünk bejött…

Mikor ott állunk a nagy nap előtt, kétség sem fér hozzá, hogy a legnagyobb hangsúlyt a menyasszonyi ruhára fektetjük. Tapasztalat, hogy bár nem fillérekért kínálják a szalonok a szebbnél-szebb holmikat, mégsem érdemes rajta spórolni, hiszen kis szerencsével, csak egyszer megyünk férjhez és annak olyannak kell lennie, ahogy azt elképzeltük, ahogy azt megálmodtuk. Sok esetben a leendő ara sajnál plusz tízezreket kiadni a textilre, később pedig megbánja, hogy mégsem a számára legtetszetősebb hercegnői posztóban mutatkozott a násznép előtt. A győri esküvő kiállításon 2012-ben is felvonultak az idei szezon mutatós darabjai, érdemes mazsolázni.

Klasszikus mámor

Mint minden évben, a kifutókon ebben az esztendőben is képviselik magukat a klasszikus menyasszonyi ruhák, hatalmas abroncsukkal, áttetsző fátylukkal, és mesés csipkézésükkel. A pánt nélküli kivitel kicsit többet is megmutat a menyecskéből, ami persze nem baj, hiszen ez is hangsúlyozza a nőiességet, és persze a vőlegény is szívesen áll az oltár elé egy kívánatos leendőbelivel.

Egyszerű és finom

Aki nem kedveli az extrém, habos-babos ruhákat, az válogathat az egyszerű, finom ruhák között. A néhány strasszal, kővel díszített, rövid uszályos ruhaköltemények nagyon jól mutatnak egy romantikus boleróval is, de egy ujjas kesztyű is szolid eleganciát kölcsönözhet viselőjének. Természetesen a hercegnői hatás így sem marad el.

Ha ragaszkodsz a gyökerekhez

Egyre több házasulandó pár nyúlik vissza ősi gyökereihez, ami elsősorban a ruhákon mutatkozik meg. A nép motívumok átszövik a fehér posztót, hol a textil teljes hosszában, hol pedig deréktakaróként, de feltűnik a színes hímzés. A szalon tulajdonosok szerint ez az öltözet főként a határon túlról hazánkba vándorolt magyar szerelmeseket vonzza, nem egyszer a férfi zakón is megjelenik a díszítés, vagy a frakkon, vagy a nyakkendő dekorációjaként.

Fekete hattyú

Az extrém is lehet szép. A fekete és a tüll kombinációja főként. Bár furcsán hangzik, de manapság sokan keresik a fekete cirádával megspékelt, tüllel tupírozott „hacukákat”, ami ugyan eltér a hagyományos királylány életérzéstől, mégis kedvelt viselet. A bátrabbaknak ajánljuk!

Fotók: Sipos Kata

Ajánlott videó

Olvasói sztorik