Élet-Stílus

Filléres, bevált szépségrecept Hollywoodból

Azt hinnénk, hogy a világ egyik legszebb szemű sztárja dollárezreket költ magára, hogy tökéletes legyen a megjelenése, pedig dehogy!

Az eredetileg szőke Emma Stone (23) a klasszikus vörös szépség megtesítője lett ragyogó smaragdzöld szemével és porcelán bőrével. Ez utóbbira különösen oda kell figyelnie a Csodálatos pókember sztárjának, ugyanis saját bevallása szerint „mindenre allergiás”. Talán épp ezért talált egy egyszerű, de tökéletesen természetes bőrápolási trükkre. Az alig több mint ezer forintos szépségápoló szer nem más mint a hidegen sajtolt szőlőmag olaj, amit naponta többször is használ bőre táplálására a színésznő.

„A sarki fűszeresnél kapható, természetes szőlőmag olajat használom arcápolónak – nyilatkozta a Style.com-nak. – Zuhanyzás után viszem fel, majd este és a nap folyamán is. Egyfolytában szőlő illatom van.”

A szőlőmag olaj képes biztosítani a bőr simaságát, rugalmasságát, illetve megelőzni korai öregedését. Regenerálja a kollagén rostokat, stimulálja a növekedésüket, ezáltal a petyhüdt bőr állapotát is javítja – különösen alkalmas száraz, érett bőr ápolására. Könnyen és gyorsan felszívódik. Ráadásul, amit még Emma sem tud, kutatásokból kiderült, hogy az ezzel az olajjal bedörzsölt hajhagymák megerősödnek.

Belsőleg is használható!
A szőlőmag olaj fogyasztása is ajánlott, hiszen tele van antioxidánsokkal és telítetlen zsírsavakkal, valamint E-vitamint és klorofilt tartalmaz. Jótékony hatásának köszönhetően segít magas koleszterinszint esetén, valamint a megvédi az érrendszert a meszesedéstől. Ezen túl a látást is javítja, és segít megelőzni a szürke hályog kialakulását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik