Élet-Stílus

Kiderült, melyik az év kórháza

A betegek újra értékelték a kórházi ellátást: a fővárosi intézmények 2011-ben is alulmaradtak a versenyben.

A szervező, Házipatika.com azért szervezi meg évről évre „Az év kórháza” szavazást, hogy a betegek értékelhessék az őket ellátó kórházat, és voksaikkal kifejezzék a véleményüket. Az interneten zajló, így bárkinek hozzáférhető szavazás – ami tavaly december 18-áig tartott – idén is rendkívül népszerű volt: a szervezők csaknem 25 ezer voksot összesítettek.

A szavazásban részt vevők idén is öt kategóriában értékelhették az egészségügyi intézményeket: egytől ötig pontozhatták az orvosszakmai ellátást, az ápolást és a szakszemélyzetet, az infrastruktúrát, az ellátást, valamint a környezetet és a tisztaságot. Az év kórházának járó díjat, melyet ünnepélyes keretek között január 17-én adtak át, tavaly után idén is a Bács-Kiskun Megyei Kórház nyerte, amelyik a kategóriánkénti eredmények átlagolásával a legmagasabb pontszámot érte el.

Csakúgy, mint a 2010-es évben, a szavazáson idén is fölényben voltak a vidéki intézmények: nemcsak összesítésben szerepeltek jól, hanem kategóriánként is. A fővárosi intézményeknek az öt kategóriából csupán kettőben sikerült győzedelmeskedniük.

Az összesített verseny győztesei:
1. Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét (1. helyezés): AZ ÉV KÓRHÁZA 2011.
2. DEOEC Idegsebészeti Klinika, Debrecen (megosztott 2. helyezés)
3. Pándy Kálmán Megyei Kórház, Gyula (megosztott 2. helyezés)
4. Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft, Ózd (3. helyezés)

 

Pilling Róbert, a Házipatika.com főszerkesztője az eredmények kapcsán két érdekességre mutatott rá: az egyik, hogy az élmezőnybe idén két kisvárosi kórház – a gyulai és az ózdi – is bekerült, ami a szakértő szerint arra utal, hogy a betegek valószínűleg lojálisabbak lettek szűkebb környezetük kórházához. Míg tavaly zömében a szülészeteket és a sebészeteket díjazták a betegek, addig idén az ortopédiai klinikák értek el remek eredményeket, részben azért, mert az utóbbi években olyan eszközöket és eljárásokat alkalmaznak, amelyek a betegek gyorsabb és kényelmesebb gyógyulását szolgálják – mondta el a főszerkesztő.

Az Év kórháza szavazáson, ellentétben a tavalyival, idén minden intézmény magasabb pontszámot kapott, így lehetséges az, hogy a tavalyi győztes pontszám még a legjobb 150-be kerüléshez sem lett volna elegendő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik