Élet-Stílus

Minden eddiginél több lehet a halláskárosult

New Yorkban például a lakosság 90%-a érintett lehet, és nem csak az MP3-lejátszók miatt.

Ahhoz persze kétség sem fér – még a szakemberek szerint is állítják -, hogy a bajok első számú forrása a hordozható zenelejátszó. Az ugyanis már jó pár éve teljesen természetes – a világon szinte mindenhol -, hogy zenét, menet közben is lehet hallgatni. Lehetőleg úgy, hogy az kizárjon mindenféle külső hanghatást, vagyis jó hangosan.

Az pedig, hogy ez káros sokaknak csak akkor jut eszébe, amikor már késő, így az sem csoda, hogy a szakemberek attól tartanak, hamarosan minden eddiginél több olyan betegük lesz, akik kifejezetten a környezeti hatások – mint például a munkahelyi zajártalom, vagy a túl hangos zenehallgatás – miatt veszítették el a hallásukat.

Figyelmeztetnek arra is, hogy ez a folyamat – vagyis a hallásvesztés – nem visszafordítható, mert úgy érzik, sokan egyáltalán nincsenek tisztában azzal, mekkora veszélynek teszik ki magukat nap, mint nap akkor, amikor kakaóra csavarják a hangerőt. Egy erre vonatkozó – 2008 és 2009 között elvégzett – felmérésből legalábbis ez derült ki: a megkérdezettek kétharmadának fogalma sem volt arról, milyen hangos a túl hangos, illetve milyen hosszan hallgathatjuk anélkül, hogy károsodna a fülünk.

A szakemberek hozzátették azt is, nem csak a zenehallgatásnak vannak veszélyei: legalább ilyen kockázatos zajos munkahelyen dolgozni védőfelszerelés nélkül, vagy ha valaki rendszeresen jár koncertre, sőt mint kiderült, még a tömegközlekedés és a városi zaj is árt a hallásnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik