Élet-Stílus

Nem lehet túlsúlyos modell, mert 80 kiló

A 20 éves Lizzie Miller hiába gyönyörű: 80 kilójával még a túlsúlyos modellek közé is sok.

Ennek ellenére mégis újságba került és máris óriási indulatokat kavart: legalábbis a sovány modellek mellett és ellen érvelők között. Lizzie-ről a legfrissebb amerikai Glamourban jelent meg fotó egy sorozat részeként, melyben hozzá hasonlóan „természetes” testalkatú lányok pózolnak.

Az olvasók levelei és kommentjei azonnal elárasztották a szerkesztőséget és fellángolt a vita arról, hogy egy egészséges alkatú lány vajon miért nem lehet modell. Azzal Lizzie Miller is tisztában van, hogy a kis zsírpárnácskával a hasán, illetve 80 kilójával nem lehet szupermodell, az álmait ennek ellenére sem akarta feladni, ezért jelentkezett a plus-size (vagyis a túlsúlyosnak számító) modellek közé.

Csakhogy hiába a csinos pofi, a tökéletes mosoly és a hibátlan bőr. A fiatal lány a szakértők és a bírálói szerint plus-size modellnek is kövér: a mérete ugyanis 10-12-es (ez Amerikában egyébként átlagosnak számít), modelleket azonban még a túlsúlyos lányoknál is csak a 8-10-es méretig foglalkoztatnak. Pedig, ahogy az olvasói levelekből és az elismerő kommentekből kiderült: az embereknek egyre nagyobb igényük van arra, hogy éhező, csontsovány lányok helyett valódi nőket lássanak viszont az újságban.

Az amerikai Glamour főszerkesztője szerint trendváltozásról szó sincs, még az esetükben sem. A sorozattal csak azt szerették volna megmutatni az amerikaiaknak, hogy a szépség milyen sokféle lehet.

Nézze meg a Lizzieről készült – botrányt kavaró képet – itt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik