Élet-Stílus

Még egy ok, hogy kerüld a házinyulakat

Baj nem csak a közös kollégákból és a főnökből lehet, állítólag az azonos munka is könnyen szétválaszt.

Legalábbis ezzel magyarázzák a Bedfordshire Egyetem szakemberei azt a rengeteg válást, ami – nem csak mostanában – az ismert színész- és zenészpárok körében van. Hogy csak néhány ismertebb nevet említsünk, Liz Taylor és Richard Burton, Brad Pitt és Jennifer Aniston, Marc Anthony és J. Lo, akiknek azonos volt a hivatásuk, kapcsolatuk mégis zátonyra futott.

A szakemberek szerint az azonos munka egyszerre áldás és átok, ahhoz pedig, hogy ne inkább az utóbbi legyen, mindkét fél részéről komoly odafigyelés szükséges.

A közvélekedés úgy tartja, hogy azok a párok, amelyeknek ugyanaz a munkájuk, szerencsések, hiszen megértik, sőt jól ismerik a másik problémáit, tudják, mi okozza a feszültségüket, a stresszt, és képesek arra, hogy érdemben segítséget nyújtsanak, ha arra van szükség. Csakhogy – és most következik a fekete leves – épp ők azok, akiknek nehezükre esik elválasztani egymástól a munkát és a magánéletet.

A többség – hibásan – úgy véli, a párja úgyis megérti, hogy amire a közös idejükből áldoz órákat, mennyire fontos, épp ezért hajlamos túlzásba vinni, ami konfliktusokhoz vezet. Az erre vonatkozó felmérések is ezt mutatják: azok a párok, akiknek ugyanaz a munkájuk, többet dolgoznak, gyakran még otthon is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik