Élet-Stílus

Szombaton kiderül, ki az Év Fiatal Magyar Borásza

A győztes kilétére szombaton, egy borkóstolóval egybekötött fergeteges bulin derül fény.

A Magyarországon teljesen egyedülálló szavazást, ahol szavazataikkal közvetlenül a fogyasztók dönthetik el, ki legyen az Év Fiatal Magyar Borásza, 2011-ben már harmadszor rendezték meg. A díjra végül összesen 85 borászt jelöltek, rájuk december közepéig szavazhatott a közönség.

A szervezők szombaton hirdetik majd ki a győztes nevét, akit ezen az estén – már-már hagyományosan – ismét egy vakok által készített boroskancsóval jutalmaznak, amit a Vak Diákok Sportegyesülete (VDS) visz a díjátadó ceremóniára, a budapesti Silenius Étterembe. A rendezvényen – amelyre ide kattintva kedvezményes árú jegyeket válthat – az Egyesület tagjainak idén is gyűjtenek majd: a szervezők ezzel arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a vakok éppen úgy élvezik az életet, kortyolgatnak jó borokat, mint látó társaik.

Az idei díjátadó felhőtlen hangulatáról és a muzsikáról az Őskestar és a Maszkura és a Tücsökraj zenekar gondoskodik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik