Élet-Stílus

Nem lesz lúzer a középsőből

Talán pont a kevesebb figyelem miatt lehet, hogy sokkal önállóbbak és kreatívabbak is.

Ha a szülői figyelmet nézzük, ki kell jelentenünk, nincsenek könnyű helyzetben a középső gyerekek. Elsőszülött testvéreiknek már csak azért is több jut belőle, mert a szülők az első gyerek születésekor még tapasztalatlanok, így aztán teljes odaadással veszik körbe az újszülöttet. És valami hasonló áll fenn a legkisebb esetében is – leszámítva a tapasztalatlanságot – : a korlátlan figyelem ilyenkor főleg annak szól, hogy a legkisebb az utolsó, akit óvni és védeni kell.

Bár ez rég megállapított tény, egyáltalán nem jelenti azt, hogy a középső gyerekek hátrányban lennének emiatt. Sőt! A többség későbbi élete során profitálhat is abból, hogy már egész kiskorától kezdve meg kellett dolgoznia a figyelemért – derül ki Katrin Schumann cikkéből, amit a Daily Mail, brit napilapnak írt.

A szakértő szerint a kezdeti hátrányt jó eséllyel fordíthatják saját javukra a középsők, szerinte türelmük és a figyelem iránti fokozott vágyuknak köszönhetően kitartóbbak, kreatívabbak és nagyobb az esélyük arra, hogy a későbbiekben hírnevet szerezzenek maguknak. Arról nem is beszélve, hogy a középső gyerekek kevésbé függnek szüleiktől, így hamarabb költöznek el és válnak teljesen önállóvá, mint testvéreik.

Hogy csak néhány nevet említsünk: Tony Blair, Julia Roberts, Bill Gates, de Nelson Mandela és Lech Welsea is mind középső gyerekek voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik