Élet-Stílus

Unalmas fogadalmak helyett szexi ígéretek

Mind jól tudjuk, meddig tartanak az újévi fogadalmak... Kábé semeddig. De mi a helyzet, ha a fogadalom több szexről szól?

Bár a többségünk tisztában van azzal, hiába fogadja meg december 31-én, hogy másnaptól nem cigizik, kevesebbet hisztizik, egészségesebben eszik vagy jobban odafigyel a környezetére, és azzal is, hogy a fogadalma legkésőbb január második hetén már rég feledésbe merült, ennek ellenére sokan vannak, akik minden évben újra és újra nekivágnak.

A fogadalmak többsége ennek ellenére – vagy éppen ezért – teljesen átlagos, mondhatni unalmas: a súllyal, az életmóddal, a kapcsolatainkkal és a káros szokásainkkal kapcsolatos. Egy amerikai szexuálpszichológus rámutat, szilveszter éjjelén csak nagyon ritkán hangzik el olyan fogadalom, ami úgy kezdődik, hogy „holnaptól többet szexelek”. Pedig szerinte egy ilyen – betartott fogadalom – akár minden más problémánkat is megoldhatná. Legalábbis azokat, amikre egyébként fogadkozni szoktunk.

Hogy is van ez?

A szakértő szerint egy kiadós együttlét rengeteg kalóriát éget, és amennyiben hetente többször sor kerül rá, akkor felér bármilyen rendszeres testmozgással. Hogy pontos számokat is lássunk: egy félórás aktus például legkevesebb 150-250 elégetett kalóriáért felel, és ez annál inkább nő, minél több időt töltünk egymással.

A szex emellett visszatart a vásárlásmániától, így óvja a folyószámládat is. Csak keveseknek sikerült ugyanis eddig a bravúr, hogy egyszerre szexeljenek és vásároljanak is (nyilván tekintsünk most el a próbafülkés akcióktól és azoktól az esetektől is, amikor valaki fizet a szexért).

Stresszoldó. Méghozzá a legkiválóbb fajtából, ugyanis endorfint (boldogsághormont) termel, amitől jobban érzed magad, és jobb kedved lesz. Nem mellesleg a kevesebb stressz egyúttal hosszabb életet is jelent, illetve kevesebb dohányzást. (Persze csak abban az esetben, ha valaki kifejezetten az őt ért stressz miatt gyújt rá.)

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a szex az, ami a párokat is közelebb hozza egymáshoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik