Élet-Stílus

A karrieredbe kerülhet a céges románc

Magyarországon minden harmadik ember fantáziál a munkatársáról: lehet mégis akkor járnak jobban, ha a dologból nem lesz semmi.

A munkahelyek többsége – leszámítva a pénzintézeteket és a nemzetközi cégeket – egyelőre még nem szabályozza/tiltja a kollégák közt szövődő szerelmi viszonyokat, és ez is közrejátszhat abban, hogy – ahogy a világ többi részén – nálunk is egyre több szerelem szövődik azok közt, akik egy helyen dolgoznak. A párkapcsolati szakértők szerint sincs ebben semmi meglepő: ha az emberek idejük nagy részét a munkával töltik, sőt olykor még lazítani is a kollégákkal mennek, akkor magától értetődik, hogy társat is közülük választanak.

Az érintettekre szinte kivétel nélkül igaz az, hogy az első időszakban égre-földre esküdöznek, hogy a viszony egyáltalán nem hat majd ki – semmilyen formában – a munkavégzésükre, pedig egy erre vonatkozó vizsgálat szerint ez csak hiú ábránd. Talán meglepő, de elsősorban a nők azok, akiknek adott esetben még a karrierjükbe is belekerülhet egy ilyen románc: a teljesítményük ugyanis látványosan romlik, ha olyasvalakivel kénytelenek együtt dolgozni, aki iránt érdeklődnek. A férfiaknál a jelenség egyáltalán nem jellemző.

Az erre vonatkozó tesztben ahol 150 férfinak és nőnek 12 matekpéldát kellett megoldaniuk, azok a nők kifejezetten rosszul teljesítettek (5-nél is kevesebb megoldott példával), akiknek előtte az interjúztató írásban elárulta, hogy véleménye szerint jól néznek ki.

Nem csoda, ha a munkáltatók – függetlenül attól, hogy tiltják-e vagy sem – egyáltalán nem lelkesednek az irodán belüli románcokért. Egyes helyeken, az összeférhetetlenség miatt például a bankokban, pénzintézetekben, a munkavállalók már a szerződés aláírásával lemondanak a munkahelyi viszony lehetőségéről, míg a nagy nemzetközi vállalatok alkalmazottai egy erre vonatkozó etikai kódex előírása szerint kénytelenek viselkedni. Van olyan cég is, ami kötelezi a munkatársakat, hogy ha szerelmi viszonyba keverednek egy kollégájukkal, arról a HR-t és a közvetlen vezetőségüket is legyenek szívesek értesíteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik